Megrendezik az állatkertek éjszakáját

Éjszakázoo néven először rendezik meg a magyarországi állatkertek és vadasparkok éjszakáját augusztus utolsó péntekjén.

A Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) kezdeményezésére a részt vevő állatkertek augusztus 31-én este 7 és 11 óra között is fogadják a látogatókat, akik egészen éjfélig tekinthetik meg az éjszakai élet kínálta látnivalókat - hangzott el a Fővárosi Állat- és Növénykertben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

A kezdeményezéshez a szövetség hat tagja csatlakozott: a győri, a debreceni, a miskolci, a jászberényi és a budapesti állatkert, valamint a Budakeszi Vadaspark. A szövetségen kívül a Campona Tropicarium és a poroszlói Ökocentrum vesz részt a programban, érdekes élményeket kínálva a különleges élményre vágyóknak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy kezdeményezésük kísérleti jellegű, sikere esetén ugyanolyan hagyományt szeretnének teremteni, mint a már országos ismertségnek örvendő múzeumok éjszakája.

Minden állatkert más és más programot állított össze, ezért mindenkinek javasolják, hogy a meglátogatni kívánt intézmény honlapjáról előzetesen tájékozódjon.

Előzetesen elárulták, hogy a budapesti állatkertben testfestést szerveznek, és fáklyákkal világítják meg a tereket. A Tropicariumban bemutatják azt a szűrőt, amely a több millió liter tengervizet tartja tisztán. A poroszlói Ökocentrumban a vállalkozó kedvűek búvárruhát öltve, karnyújtásnyi távolságból figyelhetik meg a vizák életét.

A budapestiek és a főváros környékén élők némi előnyt élveznek, mert egy kedvezményes jegy megváltásával léphetnek be a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, a Budakeszi Vadasparkba és a Campona Tropicariumba. Azért, hogy mindenkinek elégséges idő jusson mindhárom intézményre, a budakeszi park már reggeltől nyitva tart.

A sajtótájékoztatón külön kérték a szülőket, hogy a sötétség miatt jobban figyeljenek gyermekeikre, ne hagyják őket "külön utakra tévedni".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.