Megöltek egy idős papot Cibakházán

Holtan találtak otthonában szerda délelőtt egy 72 éves cibakházi férfit. Az eddigi adatok szerint az idős ember bűncselekmény áldozata lett - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Pásztorné Kovács Ágnes annyit mondott még, hogy a rendőrség a nyomozás érdekeire való tekintettel több információt egyelőre nem közöl. A megyei főkapitányság emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Máthé György, a váci egyházmegye szolnoki kerületének esperese az MTI-nek elmondta, hogy az áldozat a helyi plébános volt, aki több évtizede került Cibakházára. "Egyszerűen és szerényen élt, hivatása teljesítése közben sikerült mindenkivel megszerettetnie magát. Sokat segített a szegény sorsúakon, a nehéz anyagi helyzetben lévők hozzátartozóit többször ingyen temette el" - fogalmazott.

A Magyar Katolikus Egyház Váci Egyházmegyéjének honlapja szerint az 1940-ben született Sz. András plébános, nyugalmazott esperes 1979 július elsejétől szolgált Cibakházán. 1987 és 1994 között a szolnoki kerület esperese volt.

A szoljon.hu szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszinre. Többen már tudni vélik, hogy a gyanúsított személyt őrizetbe is vették, aki összefüggésbe hozható a gyilkossággal.

 

    

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.