Megölték, hogy ne tanúskodhasson a nőket csonkító férje ellen?

A hatóságok tájékoztatása szerint agyonlőtték azt a nőt, aki szeptemberben feljelentést tett férje ellen, amiért az ő, és több nőtársa nemi szervét megcsonkította, és a maradványokat egy fagyasztóban tárolta.
A huszonnyolc éves asszony az ügy koronatanúja volt, kedden azonban agyonlőtték, miközben a lesothói háza előtt egy taxira várt. A dél-afrikai rendőrség kizárta a fegyveres rablás lehetőségét, mivel a nő házából semmit nem vittek el.

Az asszony szeptemberben tett bejelentést a hatóságoknál, hogy férje lakásuk fagyasztójában nők megcsonkított nemi szervét tárolja. A Dániából származó férfi egy helyi fegyverbolt tulajdonosa volt, és több mint 21 nőt - köztük a feleségét is - bántalmazta.

Hangwani Mulaudzi, a dél-afrikai rendőrség szóvivője az AFP-nek megerősítette a nő halálát, ugyanakkor hozzátette, hogy az asszonynak felajánlották a rendőri védelmet, amivel azonban ő nem akart élni. Az ügynek ő volt a koronatanúja, de a szóvivő elmondta, más tanúk is vallanak majd a férfi ellen. Az asszony halálával kapcsolatban egyelőre nem történtek letartóztatások. A nő egyébként már beadta a válópert a férje ellen.

A hét elején a rendőrség áttörést ért el az ügyben - írja a Local dán kiadása -, mivel sikerült a férfi több áldozatát azonosítani. A hatóságok szerint a megcsonkított nők nagy része dél-afrikai, de néhányan Dániából származhatnak.

A szexuális bántalmazással vádolt férfi közel egy hónapja őrizetben van. November 4-én áll bíróság elé.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.