Megöltek egy magyar nőt és két gyermekét Franciaországban

Perreux-sur-Marne-ban lévő otthonukban mészároltak le egy hét hónapos terhes magyar nőt és két kisgyermekét. A hatóságok az apát gyanúsítják, akinek péntek óta színét sem látták.

A 36 éves asszony és az öt-, illetve másfél éves kisfiúk holttestére a nő bátyja, László talált rá. A gyerekek elvágott torokkal az ágyukban feküdtek, Tina a földön hevert, őt kétszer mellbe is szúrta a gyilkos – írta meg Le Point francia újság.

László pénteken, este hatkor érkezett a házhoz, amit zárva talált, ezért a szomszédoknál várakozott fél 12-ig. Miután hiába várta, hogy testvére a gyerekekkel hazaérjen, rossz érzése támadt, kerített egy létrát és a tetőablakon keresztül bemászott az épületbe. Ekkor fedezte fel a holttesteket. A rendőrség gyanúja szerint családi dráma állhat a háttérben, és az apát gyanúsítják a hét hónapos terhes Tina, az ötéves Antoine és a másfél éves Raphael meggyilkolásával. A férfi, aki építkezéseken dolgozik, pénteken nem jelent meg a munkahelyén, és egyelőre nincs információ arról, hogy hol lehet most.

A lap által idézett szomszédok értetlenül állnak az eset előtt: azt mondják, kifejezetten összetartó családnak tűntek, a felnőttek ritkán veszekedtek, a gyerekeket pedig láthatóan szeretetben nevelték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.