Megölte csecsemőjét, három év börtönt kapott

Emberölés miatt három év börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék kedden azt a 35 éves bodrogi nőt, aki múlt év januárjában megölte újszülött gyermekét.

Lehőcz Beáta egy eltitkolt terhesség után otthon hozta világra a csecsemőt, majd megölte, a holttestét a fagyasztóládába rejtette, ahol tíz hónapra rá az élettársa találta meg. 

A nő a bíróságon nem tett vallomást. Annyit mondott, hogy nem tud mást hozzátenni a rendőrségen korábban elmondottakhoz. 

A vádlott gyanúsítotti kihallgatásán tett vallomását Vadócz Attila tanácsvezető bíró olvasta fel. 

E szerint a Bodrogon élő asszonynak már van egy tízéves fia az élettársától, aki nem akart több gyereket. Ezt tudva és elfogadva, második terhességét a nő megszakíttatta, a harmadikat azonban későn vette észre, így erre már nem volt lehetősége. A terhességét titkolta, végig dolgozott, és akkori testalkata miatt senkinek, az élettársának sem tűnt fel, hogy várandós. A szülés megindulásakor egyedül volt otthon, a kislányt a fürdőkádban szülte meg. Elvágta a köldökzsinórt, majd átmetszette az újszülött nyakát, és miután meghalt egy törölközőbe csavarta, amit egy műanyagzacskóba tett és a holttestet a fagyasztóládába rejtette. 

Az asszony a rendőrségi kihallgatása során azt mondta: nem akart tudomást venni a terhességéről, és nem emlékszik arra, amit a gyermek születése után tett. 

A bíró az ítélet indoklásakor elmondta, hogy a hasonló ügyektől eltérően ezúttal nem két, hanem három szakérőt is felkértek a vádlott elmeorvosi vizsgálatára. A szakértők megállapítása szerint a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor beszűkült tudatállapotban volt. Tekintettel erre, a bíróság élt azzal a törvény adta lehetőséggel, hogy az ilyen esetekre vonatkozó tíz év fegyházban letöltendő minimum büntetést mérsékelheti.

Az ügyész súlyosbításért és fegyházbüntetés kiszabásáért fellebbezett, valamint indítványozta a vádlott előzetes letartóztatásba vételét. A vádlott és védője az elmeorvosi szakértői véleményre hivatkozva enyhítésért fellebbezett. 

A bíróság az előzetes letartóztatásról szóló indítványt elutasította, amely ellen az ügyész fellebbezést jelentett be.

Az ügyben jogerős ítéletet a Pécsi Ítélőtábla hoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.