Az interneten nézte meg, hogyan vágja le a bátyja fejét

A 16 éves lány azért késelte halálra fogyatékkal élő bátyját, mert a puszta jelenlétével tönkretette az életét.

Annak ellenére, hogy az orvosszakértői vizsgálat beszámíthatónak nyilvánította, a tinédzsert meghatározatlan időtartamú kényszergyógykezelésre ítélték, amiért megölte szellemi fogyatékos bátyját - írta a Local.

A 16 éves lány tavaly áprilisban végzett a 20 éves bátyjával, akit többször nyakon szúrt egy konyhakéssel. Ezutn azonnal felhívta a rendőrséget és mindent bevallott.

„Ő nem egy normális emberi lény. Szellemi fogyatékos. Olyan, mint egy három éves egy 18 éves testében” - mondta a lány a telefonba, amikor tette után értesítette a rendőrséget. A felvételt a koppenhágai bíróságon is lejátszották. „Mindig is utáltam, amiért tönkretette az életemet. Egész gyerekkoromban senkit nem hívhattam haza, mert ő is ott volt.”

A lány szobájában talált papírokból kiderült, hogy tettét gondos előkészítés előzte meg. A tini írt magának egy listát a gyilkosság kivitelezéséhez, amelyen olyan tételek szerepelnek, mint hogy „becsukni az ajtót anyu szobája felé”, kést és telefont vinni a testvére szobájába.

Ezt támasztották alá az internetes keresési előzményei is. Utánajárt, hogyan kell megölni valakit, hogyan kell levágni egy ember fejét és hogy lehet megúszni a börtönt. Egyik barátjával még chaten is megbeszélte a dolgot.

A bíróság által kirendelt szakértő először beszámíthatónak nyilvánította, így szabadságvesztésre is ítélhették volna. Egy későbbi, második vizsgálat azonban már túl betegnek ítélte ahhoz, hogy elítéljék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.