Megölte a politikusnőt, mert az le akart feküdni a lányával

Huszonhárom évet is a rács mögött tölthet egy spanyol anya, lánya és az őket segítő rendőrnő, amiért részt vettek egy néppárti politikusnő meggyilkolásában.

Mostserrat Gonzales a nyílt utcán, fényes nappal ölte meg Isabel Carrascót, a konzervatív Néppárt tartományi vezetőjét. A politikusnő 2014 májusában épp az észak-spanyolországi Leónban sétálgatott egy gyaloghídon, amikor a hatvan éves asszony napszemüvegben, és arcát egy sállal takarva odalépett hozzá, és agyonlőtte őt - mondták az ügyészek a szemtanúk beszámolói alapján a kedden kezdődő tárgyaláson. Az asszony ezután a közelben várakozó lányával elmenekült a helyszínről.

A két nő pechére egy nyugalmazott rendőr is volt a gyalogoshíd közelében, aki értesítette a rendőrséget. Gonzales asszonyt és lányát, Triana Martinezt őrizetbe vették. Szemtanúk szerint a egy rendőrnő is segédkezett a gyilkosságban, akinek kocsijában megtalálták a Gonzales által használt fegyvert. A rendőrség őt is őrizetbe vette - írja a Local.

Az anya a tárgyalás nyitónapján elmondta, hogy bosszúból ölték meg León tartomány vezetőjét. Triana az önkormányzatnál dolgozott, de lejárt a munkaszerződése. A politikusnő felajánlotta neki, hogy tovább dolgozhat, ha hajlandó szexuális viszonyt létesíteni vele. A lány erre nem volt hajlandó, és szólt édesanyjának, aki agyonlőtte Carrascót.

A gyilkosság egész Spanyolországot megrázta. Carrasco 2007 óta vezette a tartományt. Gonzales azt mondta a bíróságon, nem bánta meg a tettét: - Ellehetetlenítette volna a lányom életét - jegyezte meg az anya.

Az ügyészség gyilkosság vádolja a három nőt, akikre 23 évnyi börtönbüntetés kiszabását kérte a tartományi bíróságtól.

 

 

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.