„Megöllek" - kiabálta a késsel hadonászó nő

Jogerősen öt és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a gyöngyösi nőt, aki Siófokon élettársára, lakóhelyén pedig egy rendőre támadt konyhakéssel.

A táblabíróság hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a jelenleg 33 esztendős vádlottat.

A vádlott 2004-ben létesített élettársi kapcsolatot a későbbi sértettel, a következő esztendőben közös gyerekük született, és együtt nevelték a nő két gyermekét is. Kapcsolatuk azonban nem volt konfliktusmentes, a vádlott több feljelentést is tett élettársa ellen, többek között garázdaság, zaklatás, kiskorú veszélyeztetése miatt, eljárás azonban nem indult.

2009 nyarán előbb a férfi, majd a nő is Siófokra utazott, és a vádlott szobalányi munkát vállalt. Az élettársak azonban többször is összevesztek, három nap után a nő pedig közölte, hazautazik. A férfi ekkor újból kiabálni kezdett, a mosogató vádlott háta mögé lépett, és megszorította a nyakát. A nő el tudott húzódni, élettársa el is engedte, de továbbra is kiabált, ekkor a vádlott a kezében lévő konyhakéssel mellkason döfte a férfit. Csupán a véletlennek volt köszönhető, hogy a szúrás nem ért létfontosságú szervet. A férfit megműtötték, sérülései négy hét alatt gyógyultak meg

2010. január 1-jén egy szórakozóhely tulajdonosa riasztotta a rendőröket, mert egy vendégét a szomszédos ház előtt megverték, majd az ott lakók őt is bántalmazták. Két kocsival hat rendőr érkezett a helyszínre, a lakók - többek között a vádlott testvérei - azonban rájuk támadtak. Az egyik rendőr a ház kapujának háttal éppen egy férfit próbált megbilincselni, amikor a vádlott jobb kezében egy konyhakéssel kiszaladt a kapun, és futás közben azt kiabálta: "Megöllek!", majd a előre hajoló testhelyzetben lévő sértett hátára ugrott. A vádlott ekkor a társa segítségére siető rendőr nyaka irányába szúrt, aki támadást el tudta hárítani, de a keze könnyebben megsérült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.