Megölelik és eltaszítják az emberek ugyanazt a gyereket

Szerte a világon több millió gyerektől veszik el a jogot, hogy egészséges és erős felnőtté érjenek. Az ok: faji, vallási, etnikai és nemi kitaszítottság, szegénység és fogyatékosság. A Világ gyermekei 2016-ban című UNICEF jelentés szerint 2030-ig újabb 69 millió gyermek halhat meg ötéves kora előtt úgy, hogy haláluk megelőzhető lenne.

A világ gyermekei közel sem egyenlő esélyekkel indulnak el az életben. Ezt szemléltetendő az UNICEF egy megrázó kisfilmet forgatott, melynek főszereplője egy hatéves, Anano nevű kislány.

Anano gyermekszínész, akit arra kértek, hogy előbb csinos, rendezett ruhácskában, majd szegényesebb kinézettel, maszatosan álljon ki egy forgalmas nagyváros egyik pontjára.

Az eredmény borítékolható, látva az emberek reakcióit mégis megdöbbentő.

A jól öltözött Anano miatt rengetegen megállnak, letérdelnek hozzá. Megkérdezik, hány éves, hogy hívják és merre vannak a szülei. A maszatos Ananónak viszont nem áll meg senki, az ember kikerülik, pedig nem csinál semmit különösen és szemmel láthatóan felnőtt felügyelet nélkül van.  

A videóban látható következő képsorokat már egy étteremben vették fel, ahol Anano szép ruhába bújva, tisztán odaült idegen emberek asztalához. Simogatásokat, ölelést, kedves érdeklődést kapott. Amikor azonban újra szegény gyerekként tűnt fel, az emberek a táskájukért nyúltak, megrángatták és elzavarták maguk mellől. A forgatásnak ez a része végül is rövidebb lett, mint tervezték, mert a gyerekszínészt nagyon felzaklatta a sok durva elutasítás.

„Csak azért, mert a ruhám és az arcom koszos. Nagyon szomorú lettem" – mondta a kislány később, a könnyeivel küszködve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.