Megműtötték az agytumorral küzdő aranyhalat

George fején hatalmas daganat nőtt, amelynek következtében nehezen lélegzett, gondja volt a mozgással, látása romlani kezdett és képtelen volt egyedül enni. Gazdái úgy döntöttek, megoperáltatják.

Az ausztrál George – aki történetesen egy aranyhal – életét veszélyeztette a fején kinövő daganat: nehezen lélegzett, nehezen mozgott a vízben, képtelen volt egyedül enni, romlott a látása, és gyengesége miatt az akváriumban élő többi hal bántalmazta. Gazdáinak dönteni kellett: vagy elaltatják a beteg állatot, vagy megoperáltatják. 

Reuters

A 40 ezer forintnak megfelelő összegbe kerülő műtétet az ausztrál Lort Smith Állatkórházban dolgozó dr. Tristan Rich vállalta. Mint a Daily Mail Australia-nak elmondta, a halat a kopoltyúján keresztül pumpált oxigéndús tóvízzel tartották életben. Elárulta azt is, hogy leginkább a vérveszteségtől tartott, hiszen az aprócska állat mindössze 80 grammot nyom, de semmilyen komplikáció nem lépett fel és hozzávetőleg 45 perc alatt végeztek. 

Noha a beavatkozás kockázatos volt, George jól van, már az akváriumban úszkál, és dr. Rich szerint a tízéves állat még legalább 20 évig élhet. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.