Megmérgezhettek egy 18 éves teniszezőt

Mérgezés gyanúja miatt vizsgálatot indított a londoni rendőrség az idei wimbledoni nyílt teniszbajnokság egyik junior versenyzőjének titokzatos rosszulléte miatt csütörtöki brit lapjelentések szerint.

Gabriella Taylor a junior lányok negyeddöntőjében játszott mérkőzése előtt lett rosszul, akkor úgy vélték, hogy talán egy külföldi tornán összeszedett gyomorvírus miatt. A 18 éves brit játékos gond nélkül játszott a negyeddöntőig vezető meccseken, ott viszont feladta a küzdelmet, miután az első játszmát elvesztette az amerikai Kayla Day ellen.

Állapota hamar romlani kezdett, négy napig az intenzív osztályon kellett ápolni. Orvosai megállapították, hogy megbetegedését a leptoszpirózis baktérium egy igen ritka törzse okozta, amely súlyos esetben akár végzetes szervleállást is előidézhet. A baktériumot állatok, köztük patkányok terjesztik, de családja állítása szerint Gabriella Taylor nem fordult meg olyan környezetben, ahol elkaphatta volna. Az All England Lawn Tennis Club szóvivője közölte, hogy a versenyző nem használta éttermi belépőjét, tehát valószínűleg semmit sem fogyasztott ott.

A világranglistán 381. játékos édesanyja a The Daily Telegraph című lapnak elmondta, hogy lánya állapota válságos volt. Milena Taylor megerősítette, hogy a rendőrséghez fordultak a mérgezés gyanúja miatt, a Scotland Yard pedig vizsgálatot indított.

A rendőrség többek között annak jár utána, hogy a lányt célba vehették-e sportfogadással foglalkozó szervezett bűnözői csoportok vagy esetleg a riválisai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.