Megmentette, majd megerőszakolta a kilencéves kislányt a tűzoltó

Két évtized után állt bíróság elé John McGinn, aki harminc évig dolgozott tűzoltóként Lanarkshire-ben. Az ötvenhat éves férfi hosszú börtönbüntetésre számíthat, miután egy korábbi áldozata feljelentette az ellene még gyerekkorában elkövetett nemi erőszak miatt. 

 

A tűzoltó még 1994 januárjában szállt ki egy lakástűzhöz. Egy kislányt és édesanyját mentette ki a lakásból. Utóbbi füstmérgezéssel kórházba került, addig a gyerekre a nagyszülők vigyáztak. Az ő otthonukban kereste meg a férfi a kilencéves lányt. Eleinte úgy tett, mintha "A vár ura" nevű játékot játszanának, majd magára húzta a gyereket, befogta a száját és megerőszakolta – írja a Daily Mail

A most harmincéves áldozat elmondta, hogy tiltakozott és kérte a férfit, hogy hagyja abba, az azonban megfenyegette, hogy megöli az anyját, ha bárkinek beszél a dologról. 

McGinn tagadta a pedofília vádját, és azt állította, a nő már korábban is próbálta zsarolni, azonban nem járt sikerrel, és bosszúból találta ki, hogy megerőszakolta. 

A férfi ellen vallott azonban akkori barátnője is, aki még tizenévesen jött össze a tűzoltóval. Őt is rendszeresen verte és többször megerőszakolta. A férfi megmondta, hogy mit viselhet, és csak egy meghatározott összegű zsebpénzt adott neki. A szakításuk után megfenyegette, hogy benzinnel tölti meg a villanykörtéit, így ha felkapcsolja a villanyt, felrobban a háza. 

Egy másik eset is napvilágra került, amikor McGinn megerőszakolt egy gyereket, akkor édességekkel próbálta lekenyerezni az áldozatot, hogy ne beszéljen senkinek a történtekről.

„Egy nő és két gyerek fizikai és pszichikai bántalmazásának szörnyű gyűjteményében találtuk bűnösnek. Nincs olyan magyarázat, amely mentené a tetteit. Nem kétséges, hogy az ítélet hosszú börtönbüntetés lesz” – mondta az ítélet kihirdetésekor Lord Bonomy bíró.

 

 


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.