Meglepően "beszédesek" a teknősök

Az amazóniai folyami teknősmama hat hangot használ, amikor kicsinyeivel "beszél" - állapították meg brazil kutatók, akik éveken át készítettek hangfelvételeket, miközben a hüllőket tanulmányozták.
A felvételekből kiderült, hogy a folyami teknősök, más néven arrau-teknősök (Podocnemis expansa) a fészekrakás és a fiókák gondozásának időszakában vokálisan cserélnek információt - idézte a BBC hírszolgálata a Herpetologica című, hüllők kutatásával foglalkozó szaklapban megjelent tanulmányt.

Ez az első alkalom, hogy a folyami teknősöknél a szülői gondoskodás jeleit fedezték fel, ez arra utal, hogy az állatfaj az eddig véltnél összetettebb társas életet élhet. A hangos kommunikációt veszélyeztetheti a hangszennyezés - hívták fel a figyelmet rá a kutatók.

Az amazóniai Trombetas folyón végezték a megfigyeléseket a Vadvédelmi Társaság (WCS) és a Nemzeti Amazóniai Kutatóintézet munkatársai 2009 és 2011 között. Mikrofonokkal és víz alatti hidrofonokkal készítettek több mint 250 felvételt, ezután elemezték és hat kategóriába sorolták őket. Mindegyik hangot egy-egy viselkedéssel párosították.

"Nem világos a hangok pontos jelentése, de úgy gondoljuk, információcsere a feladatuk: összehangolják a tevékenységüket a fészekrakás és az utódgondozás idején" - magyarázta Camila Ferrara, a kutatócsoport egyik tagja.

Attól függően, hogy milyen viselkedés idején rögzítették, eltéréseket találtak az egyes hangok között. Más hangot adtak ki, amikor a felnőtt állatok a folyón átvonultak, mást, amikor összegyűltek a fészekrakó partokkal szemben. Akkor is jellegzetes hangon "szólaltak meg", amikor a parton vártak kicsinyeik érkezésére.

Ferrara szerint a nőstények azért képzik ezeket a hangokat, hogy a kis teknősöknek irányt mutassanak, amikor a vízben haladnak. "A teknősmamák a parton várják a gyerekeiket, és ha nem hívnák őket hangosan, nem találnának vissza" - hangsúlyozta a kutató.

Mivel sok teknős faj több évtizedet él, a tudósok feltételezik, hogy a fiatal állatok az idősebbektől tanulják a hangos "beszédet".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.