Meglepő titkot árult el a 103 éves asszony

Gertrude "Topsy" Hindley múlt héten töltötte be a 103. életévét. Az asszony természetesen nem úszhatta meg az ilyenkor szokásos kérdést: mi a hosszú élet titka? A néni meglepő dolgot válaszolt.

Sosem volt televíziója, ezért nem is szokott tévézni – árulta el a 103 éves asszony, amikor arról faggatták, minek köszönheti hosszú életét.

Ahogy azt a Mirror brit lapnak kifejtette, minden barátjának volt tévéje, de neki egy sem és csöppet sem bántja. A gondozóként dolgozó asszony inkább rádiót hallgatott, az bőven elég volt neki, mert mint mondja: ő csak békét akart maga körül.

Ez azt jelenti, hogy Hindley asszony lemaradt a huszadik század egy sor jelentős eseményéről, amit a televízióban közvetítettek, úgy, mint II. Erzsébet megkoronázása, John F. Kennedy lelövése, a Holdra szállás és a berlini fal lebontása.

2011-ben a becslések szerint közel kétmilliárd ember nézte világszerte élő adásban, ahogy Vilmos herceg megnősül. Egy évtizeddel korábban az egész világ rémülten figyelte, ahogy szeptember 11-én leomlanak a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyai terrortámadás következtében. Gertrude Hindley egyiket sem követte figyelemmel.

Az asszony családja szerint az, hogy a sokkoló események tétlen szemléléséből Gertude kimaradt, megvédte őt a stressztől és a fölösleges aggodalomtól. A néni soha sem volt egészen tisztában azzal, hogy mi zajlik a világban, nem érdekelték a hírek. A Topsy becenévre hallgató asszony azt mondja, egyedül akkor nézett tévét, amikor barátoknál volt látogatóba.

Richard Hindley, Gertude unokaöccse azt is elmondta, hogy amikor fiatalabb volt, a nőt még úgy ahogy érdekelték az aktuális események, hallgatta is a rádióban a híreket, amíg az apja élt. Aztán leszokott erről is.

Topsy egyébként aktív életet élt. Férjnél is volt, bár gyermekük nem született. A 70-es években az ő közreműködésével nyílt meg a Sidmouth Kerületi Állatjóléti szervezet, a későbbi ARC Állatmentő Központ, s mint mondja, az állatokról való gondoskodás onnantól kezdve annyi idejét lekötötte, hogy nem fért bele az életébe a tévézés.

A múlt héten egyébként Ferenc pápa is azt nyilatkozta, hogy 25 éve nem nézett tévét – emlékeztet a brit lap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.