Meglepő dolgot művelt egy férfi egy repülőn bömbölő babával

Nem egészen egy hét alatt több mint százezren osztották meg annak a nőnek a Facebook bejegyzését, akit könnyekig meghatott egy babát ringató férfi jócselekedete.

Andrea Byrd hétfőn a Southwest Airlines járatával repült Minneapolisból Atlantába, amikor utastársaival együtt szemtanúja volt egy megható jelenetnek.

A gépen fent volt egy állapotos nő is, aki a 20 hónapos kisfiával egyedül utazott. A gyerek folyamatosan sírt, nagyon nyugtalan volt és már teljesen kimerítette az édesanyját, akinek terhessége miatt is pihenésre lett volna szüksége.

Ám egyszer csak megérkezett a megmentő, egy férfi képében, aki felajánlotta, hogy átveszi a gyereket, amíg az anyja kipiheni magát. A férfi ezután fel alá sétálgatott a babával, ringatta és nyugtatgatta, amíg el nem aludt.

Byrd azt írja, a jelenet könnyeket csalt a szemébe, és nem azért, mert a baba fekete, a férfi pedig fehér volt, hanem mert megmutatta, hogy vannak még igazán jó emberek és igazán jó apák a világon.

Az anya, Monica Nelson, egy atlantai tanárnő a today.com-nak azt elmondta, hogy óriási megkönnyebbülést hozott neki a váratlan segítség. Eleve aggódott amiatt, hogy a férje nélkül kell utaznia és nincs senki, aki a kis Luke-ot átvehetné tőle.

„Még mindig nagyon hálás vagyok neki. Jó tudni, hogy a világ nem teljesen rossz hely és van még néhány igazán nagyszerű ember" – mondta a nő a férfiról, aki maga is szülő és a kisfiát szintén Luke-nak hívják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.