Megközelíthetetlenné válhat egy település Hevesben

Megközelíthetetlenné válhat egy településrész, a Gyöngyösoroszihoz tartozó Károlytáró, mert megcsúszott, így balesetveszélyessé vált az oda vezető egyetlen közút. A Heves Megyei Védelmi Bizottság terveket dolgozott ki az út kiváltására - közölte a bizottság elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Egerben.

Horváth László azt mondta: ha az út lezárására kényszerülnek, akkor elszigetelődhet Károlytáró 63 lakója, vészhelyzetben se a mentők, se a rendőrség, se a tűzoltók nem tudnak bejutni a falutól mintegy 8 kilométerre található területre, illetve élelmiszerbolt sem működik a településrészen.

Végső esetben biztosítják a megfelelő közlekedési eszközöket, akár a honvédség eszközeinek bevetésével is, illetve a legkésőbb jövő hétfőre elkészülhet a 100 méteres szakaszt kiváltó úgynevezett vendégút - tette hozzá.

A védelmi bizottsági elnök elmondta, hogy az intenzív csapadék hatására mintegy 60 centiméterrel csúszott, süllyedt meg az út, és a folyamat egyre gyorsul, vagyis bármikor szükségessé válhat a lezárás. Jelenleg fél pályán, súly-, időszaki és célforgalmi korlátozás mellett használható a szakasz, ám sokáig nem halogatható a forgalom kizárása - fűzte hozzá.

Közlése szerint a volt gyöngyösoroszi színesfémbánya rekultivációját végző Mecsek-Öko Zrt. felajánlotta, hogy saját költségén megépíti a vendégutat az út menti hegyoldal átvágásával. Ugyanakkor a helyzetet nehezíti, hogy a kiszemelt terület magántulajdonban van, Natura 2000-es védettség alatt áll, illetve a tervezés és az engedélyeztetés időt igényel.

Ha a terv végrehajtása nem sikerül, akkor gépkocsik számára is járhatóvá teszik a Bagolyirtás településrész felől Károlytáróba vezető utat.

A tervezett útszakasz megvalósítási költségeit 60-80 millió forintra becsülik a szakemberek - mondta Horváth László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.