Megkezdődött az élettársát benzinnel felgyújtó penészleki férfi pere

Megkezdődött annak a penészleki férfinak a büntetőpere szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróságon, aki tavaly megverte, benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta élettársát.

A vádhatóság G. Ferencet életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. A tárgyaláson ismertetett vádirat szerint a pár 2010. március 1-jén egyik ismerősük tanyáján italozott, ahonnan a férfi az esti órákban hazament. A nő az éjszakát a tanyán töltötte, és a hajnali órákban tért haza élettársa lakására.

Megérkezése után a vádlott előbb felelősségre vonta éjszakai kimaradása miatt, majd a tornácon többször ököllel megütötte. A középkorú asszony a bántalmazások elől az udvarra menekült, ott azonban a vádlott utolérte és tovább ütlegelte, majd a földre került asszonyt megrugdosta. Ezután az 50 éves férfi egy kannából benzinnel lelocsolta a földön fekvő nő lábát és alsótestét, majd egy öngyújtóval meggyújtotta. A nő ruhája égni kezdett a combján. A férfi hirtelen megijedt, levette a sértettről a kabátját és azzal oltotta el a tüzet.

A férfi ezt követően azzal küldte be élettársát a házba, hogy fürödjön meg és tegye rendbe magát, majd távozott. A nő gyalog ment a hat és fél kilométerre lévő faluba; a rendőröket és a mentőket a polgármesteri hivatal munkatársai riasztották.

Az orvosszakértői vélemény szerint az asszony másod- és harmadfokú égési sérüléseket, továbbá orrcsonttörést és nyolc napon belül gyógyuló hasfali zúzódást szenvedett.

A személyi szabadság megsértésért, zaklatásért, súlyos testi sértésért korábban börtönbüntetésre ítélt férfi a szerdai tárgyaláson nem ismerte el bűnösségét, azzal védekezett, hogy élettársa saját magát öntötte le benzinnel. Állítása szerint az asszony italozó életmódot folytatott, ezzel pedig "szégyenítette őt a falubeliek előtt."

Arra a bírói kérdésre, hogyan szerezhette a nő zúzódásos sérüléseit, G. Ferenc úgy válaszolt, hogy az asszony összeverekedett a férfiakkal a faluban. A férfitól láthatóan tartó sértett elmondta, hogy élettársa féltékeny volt, emiatt többször megverte őt. A per a tanúk meghallgatásával folytatódik majd a megyei bíróságon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.