Megkezdődött az egykori pénzügyőrök pere Kecskeméten

A vádismertetéssel megkezdődött annak a két volt pénzügyőrnek a pere a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon csütörtökön, aki hozzájárult ahhoz, hogy egy ismeretlen elkövető vámtartozás megfizetése nélkül forgalomba hozhasson Kínából származó fokhagyma-szállítmányokat Magyarországon.

A Kecskeméti Vám- és Pénzügyőri Hivatal elbocsátotta a két vámost, és feljelentést tett az ügyben, a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség pedig vádat emelt a két férfi ellen.

A Hegedűs Mónika ügyész által ismertetett vádirat szerint egy holland cég 2009. január 16-án Kínából származó fokhagymaszállítmányokat indított magyarországi átrakodással Románián keresztül Moldáviába. A szállítmányokat a Kecskeméti Vám- és Pénzügyőri Hivatal az Európai Unió egységes elektronikus árutovábbítási rendszerében továbbította. A fokhagymaszállítmány 22 ezer kilogramm volt.

A szállítmány 2009. január 19-én érkezett Kecskemétre, a Bertrans vámudvarba. A holland árutovábbítási okmányon Szalai Ferenc elsőrendű vádlott részére kiadott vámhivatali bélyegző lenyomata volt. A szállítmány indítását az elsőrendű vádlott engedélyezte. A szállítmány biztosítékaként az IBUSZ Utazási Irodák Idegenforgalmi Kft. egyedi garanciajegyét tüntette fel a pénzügyőr, ennek felhasználásával az elsőrendű vádlott a jogszabályok és utasítások figyelmen kívül hagyásával 2009. január 23-én kézi vámmentesítést végzett az elektronikus árutovábbítási rendszerben.

A vádlott nem várta meg azt, hogy a román vámhivatal elektronikus üzenetben tájékoztatta volna a magyar vámhivatalt az Európai Unió területéről történő kiléptetésről. Az árutovábbítási okmány szerint a fokhagymának 2009. január 27-ig meg kellett volna érkeznie a romániai Albita Vámhivatalhoz.

A Kecskeméti Vám- és Pénzügyőri Hivatal kérésére a román vámigazgatás azt a választ adta, hogy a szállítmányok nem érkeztek meg hozzájuk, valamint az okmányokon szereplő aláírások és bélyegzőlenyomatok hamisak.

Az ismertetett vádirat szerint az elsőrendű vádlott kétkamionnyi, míg Makra Sándor másodrendű vádlott hasonló módszerrel, további kétkamionnyi, összesen 88 tonna fokhagyma vám alóli mentesítését végezte el hamisított papírokkal.

Hegedűs Mónika ügyész kiemelte: a pénzügyőrök nem tartották be az Európai Bizottság előírásait, ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy az ismeretlen elkövető jogszerű vámtartozás megfizetése nélkül szabadforgalomba hozhassa a fokhagymaszállítmányokat az EU területén. A vádlottak ezzel hozzájárultak ahhoz is, hogy az ismeretlen forgalomba hozó vámbiztosíték és vámfizetés nélkül értékesíthette a szállítmányt.

A megállapított vámtartozás szállítmányonként meghaladta a tízmillió forintot az általános forgalmi adóval együtt.

A vádhatóság a két vádlottat folytatólagosan, részben társtettesként, hivatali visszaélés bűntettének elkövetésével vádolja. Farkasné Kramolis Andrea tanácsvezető bíró november 17-én folytatja a bizonyítási eljárást a kiemelt ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.