Megkezdődött a rasszista bűncselekménnyel vádolt romák pere

A vád szerint bántalmaztak egy egyetemistát, többek között azt kiabálva: "te buzi magyar, mit képzelsz, hogy mersz bejönni az én utcámba, rohadt magyarok, rasszisták vagytok". A vádlottak tagadják, hogy "magyaroztak" volna.

Rasszista bűncselekménnyel, közösség tagja elleni erőszakkal vádolt négy roma és egy magyar fiatal büntetőpere kezdődött meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vád szerint tavaly szeptemberben a VIII. kerület Horváth Mihály tér közelében egy roma fiú és egy roma lány rátámadt egy főiskolásra, majd segítséget hívtak, mire a három további vádlott - egyikük magyar - és más ismeretlen személyek csatlakoztak a bántalmazáshoz. Még kés is előkerült, bár azt nem használták.

Az elkövetőek szidalmazták, ütötték, rúgták a sértettet, aki csak ügyességének köszönhette, hogy komolyabb sérülések nélkül megúszta a támadást, és be tudott menekülni a közeli kollégiumba. De az elkövetők még akkor is fenyegetőztek, és az atrocitásoknak csak a kiérkező rendőrjárőr vetett véget. A cselekménysorozat közben az elkövetők a vád szerint többek között azt kiabálták: "te buzi magyar, mit képzelsz, hogy mersz bejönni az én utcámba, rohadt magyarok, rasszisták vagytok".

A vádak kapcsán a tárgyaláson csupán az első és az ötödrendű ismerte el részben a bűnösségét, de azt minden vádlott határozottan tagadta, hogy "magyaroztak" volna, azért bántottak volna bárkit, mert magyar származású. "Nem vagyok fajgyűlölő" - hangoztatta az elsőrendű vádlott. Előadásuk szerint félreértés történhetett, illetve a sértett kezdte, és egyébként is az egyik vádlott magyar, tehát szó sem lehet rasszista indítékról. Az egyik roma vádlott kérte még magyar származású sógornőjének a tanúkénti megidézését is annak bizonyítására, hogy a vádlottak nem rasszisták.

A húsz év körüli vádlottak mindegyike állt már korábban büntetőbíróság előtt. Jelen ügy miatt fél éve előzetes letartóztatásban vannak, csütörtökön hárman is kérték szabadlábra helyezésüket, de a bíróság ezt elutasította.
A büntetőper bizonyítással folytatódik májusban. A vádbeli büntető-törvénykönyvi paragrafus körülbelül egy éve lépett hatályba, és szinte még alig van ítélkezési gyakorlata.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.