Meghalt Etka anyó

Életének 93. évében elhunyt az Etka jógarendszer megalkotója.

Kártyikné Benke Etka szív- és gerincbeteg gyermekként született, így minden a fizikai munkától, tornától is el volt tiltva. 55 éves koráig több betegséggel is küzdött, majd egy maga által kifejlesztett jóga segítségével hadat üzent az öregedésnek és nemsokára tanítani is kezdett.

A foglalkozásokon résztvevők azonban arra döbbentették rá, hogy nem lehet elvonulni a családtól vagy a mindennapi élettől, hogy a jógát, meditációt gyakorolják. Akkor kezdett azon gondolkodni, hogy miképp lehet a testet frissen tartani, az egészséget megőrizni vagy visszaszerezni mindennapi tevékenységeink közben is.

– Amikor én 40 éves voltam, én is azt gondoltam, hogy már öreg vagyok. Most 93 évesen pedig már más a véleményem. Mostanra tudatosult bennem, hogy kor nincs, időtlenek vagyunk. A természet sem számol percben, órában – ezeket mi találtuk ki, hogy átláthatóbbá tegyük az életünket. Nem a korunk függvénye, hogy mennyire tudunk illeszkedni a körülményekhez – fogalmazott egy korábbi interjúban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.