Meghalt a Himaláján egy magyar hegymászó, alpinista szokás szerint a hegyen temették el

Tegnap azt jelentettük, hogy egy magyar hegymászó följutott a Manaslu csúcsára, két társa közül még egy követheti. Most már tudjuk, hogy a harmadik, Szabó Levente elfáradt, és visszafordult a csúcstól nem egészen 400 méternyire. A visszaúton megcsúszott, és 500 métert zuhant. A hegyen temették el.

Meghalt a Himaláján egy magyar hegymászó, az erdélyi születésű orvost Nepálban, a hegyen temették el - közölte Vincze Szabolcs, az expedíció kapcsolattartója és sajtófőnöke a Borsod Online hírportállal. A fiatal miskolci traumatológus egyike volt annak a három magyarnak, aki kedden, helyi idő szerint hajnalban indult a világ nyolcadik legmagasabb hegycsúcsának, a 8156 méter magas Manaslu megmászásának.

A meteorológiai jelentések alkalmas időjárást jeleztek, a három hegymászó: Erőss Zsolt, Barna Dániel és Szabó Levente a 7100 méteren álló csúcstámadó táborból vágott neki az útnak. Hatórás mászás után Erőss Zsolt elérte a csúcsot. Amikor visszaindult, útközben találkozott Barna Dániellel, aki nem sokkal később szintén felért a csúcsra. Szabó Levente fáradtság miatt már nem jutott fel a Manaslura, 7800 méteren visszafordult, ezután történt a tragédia. Társai a sötétedés miatt már nem láthatták őt pontosan, és akkor még nem is tudhatták mi történt - számol be a hvg.hu.

A hírportál úgy tudja: Szabó Levente a 6800 méteren álló III-as táborba tartott vissza, amikor egy rossz lépés után kicsúszott, nem tudta megfogni magát jégcsákányával, és lezuhant a hegy északnyugati falán. Másnap, a tábor közelében találtak rá az 500 métert zuhanó hegymászó holttestére. Alpinista szokás szerint a hegyen temették el. Az expedíció másik két tagja azóta visszatért a 4860 méteren lévő alaptáborba, mindketten jól vannak.

Szabó Levente traumatológus a Webbeteg blogon vezetett internetes naplót a Magyarok a világ nyolcezresein nevű expedícióról, utolsó bejegyzése május 16-án volt. Ebben azt írta: „Szombat hajnalban (05.16.-án) indulunk neki ismét a csúcs felé vezető útnak. Az időjárás előrejelzés szerint 19-20-ára megfelelő időnek kell lennie, akkorra tervezzük a csúcstámadást. Hát meglátjuk..."

A blogon található életrajz szerint Szabó Levente sebész, baleseti sebész és katasztrófa-katonaorvostan szakorvos volt, hobbija, szenvedélye a hegymászás, barlangászat, valamint a búvárkodás volt. 1969. június 24-én született Máramarosszigeten, 1994-ben szerezte orvos diplomáját, 1995 óta dolgozott Magyarországon. A miskolci Spider Speciális mentőcsoport orvosaként részt vett számos hazai, illetve külföldi speciális mentésben. 2001-ben az indiai, 2003-ban az algéria földrengés, 2005-ben pedig az indonéziai szökőár áldozatait mentette társaival együtt.

2006. május 22-én készült felvétel Szabó Leventéről
2009. május 20. 2006. május 22-én készült felvétel Szabó Levente hegymászóról. Az erdélyi születésű Szabó Levente miskolci traumatológus a Manaslu-hegycsúcs megmászása közben életét vesztette a Himalájában. A fiatal orvos Erőss Zsolt és Barna Dániel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.