Meghalt Amy Winehouse

Holtan találtak otthonában a 27 éves énekesnőre. Lakása előtt nagy tömeg gyűlt össze a hír hallatán. KÉPGALÉRIÁVAL frissítve.

Múlt hónapban a Londonban élő énekesnő félbeszakította európai turnéját, miután részegen lépette fel Szerbiában. Kilencven percig mormolta a dalszövegeket, néha lelépve a színpadról.

Amy Winehouse régóta küzdött drog és alkoholproblémákkal. A BBC értesülései szerint a londoni rendőrség szóvivője megerősítette a 27 éves énekesnő halálát, annak oka azonban egyelőre ismeretlen. A kiérkező mentősök már holtan találták.

Winehouse előző hónapban vett részt egy alkohol rehabilitációs programon, amely után szigorúan tilos volt innia.

Édesanyja egy 2008-as interjúban azt nyilatkozta: nem lepné meg, ha Amy fiatalon meghalna. - Nézzük, ahogy a lányom lassan megöli magát - mondta.

A brit énekesnőnek a világsikert a 2006-os Back to Black album hozta el, öt Grammy díjjal egyetemben. Halálával hat tagura emelkedett a "Huszonhetesek klubja". Kurt Cobain, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Brian Jones és Jim Morrison is huszonhét évesen hunytak el.

Amy Jade Winehouse 1983-ban született Észak-Londonban. A fáma szerint altatódalok helyett (és mindig) Frank Sinatrát énekelt a mamája, a szülői példa pedig ragadós lehet: a tanárok alig tudták csendben tartani a kis Amyt.

Első gitárjához 13 évesen jutott, nem sokkal később pedig már saját szerzeményeket is írt. Meg újságot. Közben egy dzsesszbandában énekelt. Az áttörés 2003-ban jött, ekkor jelent meg az első nagylemez Frank címmel, amelyet a hiphopban is ismert Salaam Remi produceri munkája vitt sikerre, de ne felejtsük: Winehouse nemcsak énekesnőként, hanem társszerzőként is jegyzi a dalok többségét.

A kritikusok odavoltak Amyért. Macy Grayhez és Sarah Vaughnhoz hasonlították az akkor mindössze húszéves tehetséget. A második, Back to Black című anyag váltást hozott. Az ötvenes-hatvanas évek soulja keveredik a modern rhythm and blueszal (R & B), mindezen igencsak személyes vonatkozású, „élményrögzítő” dalszövegek játsszák az öntet szerepét.

Apja szerint Amy Winehouse boldog volt utolsó napjaiban
Amy Winehouse, amikor éppen nem a drogba és az italba, hanem a mikrofonba kapaszkodik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.