Meghalt a legöregebb thai, az ország egyik példaképe

Száznyolc éves korában elhunyt Thaiföld legidõsebb embere, aki életében szerénységével és kedvességével méltán érdemelte ki honfitársai szeretetét.

Napjainkban Thaiföld komoly válságot él át: politikai zûrzavar, szinte naponta történõ robbantások az ország legdélibb  tartományaiban, gazdasági gondok, fegyveres összecsapással fenyegetõ  határvita a szomszédos Kambodzsával. Mindezek ellenére,  ellentéteiket félretéve az emberek egy pillanatra megálltak, hogy  megemlékezzenek az ország legidõsebb lakosáról, aki a szerénység és  odaadás példaképévé vált.

Jen Keomaní elejétõl a végéig megélte a huszadik századot:  tanúja volt két világégésnek, az ország nevének Sziámról Thaiföldre  történõ átváltoztatásának és abszolút monarchiáról alkotmányos  királysággá történõ átalakításának,  számtalan katonai puccsnak,  gazdasági válságnak. Amikor megszületett, még alig volt az országban  villanyáram és kövezett út, a családi név használata még csak  gyerekcipõben járt.

Jen apót, ahogy hazájában hívták, az egész ország ismerte. De  nem gazdagsága, nem politikai befolyása vagy éppen tudományos  sikerei, hanem mértékletes és egyszerû életvitele tették népszerûvé.  Halászatból élt, gazdag sohasem volt. De mindig megvolt a betevõ  falat és amire a mindennapokban szüksége volt neki, feleségének és  két fogadott lányának. Amije volt, azt önzetlenül megosztotta  másokkal. Amikor néhány évvel ezelõtt kirabolták és elvitték 70 000  bahtját (385 000 forint), nem fordult a rendõrséghez.

Miután egy évtizeddel ezelõtt elvesztette szeretett feleségét,  kiköltözött a házából és ócska kis halászhajóján élt tovább. Utolsó  percéig ellátta magát, bár az utóbbi idõben naponta többször jártak  nála a környék egyik kórházából a nõvérek és a vöröskereszt  rendszeresen vitt neki ételt. Bár egyedül élt, szerette a  társaságot, szívesen élcelõdött ismerõseivel.

Országos hírnévre akkor tett szert, amikor néhány évvel ezelõtt  az egyik ismert tévéadó dokumentumfilmet készített róla. A Szirikit  királynõ meghallván történetét, egy új ladikot adományozott az idõs  embernek. Jen apó nemcsak Thaiföldnek, de talán az egész világnak is példát  mutatott, hogyan lehet szerény körülmények között boldogan élni. A szíve mondta fel a szolgálatot 108 éves korában, vasárnap.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.