Meghalt Mittelholcz Dóra újságíró

2011-ben diagnosztizálták nála a méhnyakrákot. Betegségéről Tündérmese kis szépséghibával címmel könyvet is írt.

Mittelholcz az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát orosz szakon. Tizenegy éven keresztül dolgozott a Metropol újságírójaként és szerkesztőjeként, később a Telenor Magyarországnál dolgozott fogyasztói kommunikációs vezető, majd a Nemzeti Táncszínház PR-menedzsere lett. 2010 és 2012 között a Nők Lapja Café állandó külső munkatársa volt. Alapító tagja és vezető szerkesztője a Kultography portálnaknak.

Az újságírónál 2011-ben diagnosztizáltak méhnyakrákot. A betegségéről eleinte Facebookon írt, majd a barátai tanácsára könyv született az immár négy éve húzódó kezelésekről, a fájdalmakról, a kiszolgáltatottságról Tündérmese kis szépséghibával címmel.

A néhány héttel ezelőtt, a Magyar Narancsnak adott interjújában azt mondta: ƒ„A könyv nemcsak a méhnyakrákosoknak üzen, hanem mindenkinek. Hogy figyeljünk magunkra, az összes vizsgálatra menjünk el, fogászattól a prosztatavizsgálaton át a tüdőröntgenig. És igyekezzünk kerülni a stresszt.” Harminchárom éves volt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.