Meghalt Mao Ce Tung testőre

Századik életévében, betegségben elhunyt Vang Tung-hszing, Mao Ce-tung néhai kínai kommunista vezető, államelnök egykori személyes testőrségének vezetője - adta hírül a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának általános irodája.

A közlemény Vangot kiváló párttagként jellemzi, és az idők próbáját kiállt "hűséges kommunista harcosnak, proletár forradalmárnak" írja le. Vang 1932-ben csatlakozott a KKP-hoz. Részt vett a "hosszú menetelésben" és a japán megszállók elleni harcban.

1947-től volt felelős a forradalom vezetőjének, a Kínai Népköztársaság alapítójának és kikiáltójának biztonságáért, egészen Mao haláláig, 1976-ig. 1955-ben dandártábornokká léptették elő. Mindössze egy rövid ideig próbálhatta ki magát vidéki vezetőként, amikor 1958-ban szülőföldje, Csianghszi tartomány helyettes kormányzójának nevezték ki.

Nemcsak történelmi idők különleges tanúja volt, hanem Maóhoz fűződő szoros kapcsolata miatt jelentős hatalommal is rendelkezett. Kínai történészek emlékeztetnek rá, ő volt a 8341-es számú különleges testőrezred parancsnoka, egy ízben a főnöke a "túlzott védelem" miatt egy időre munkatáborba küldte, majd visszahelyezte korábbi posztjára.

Úgy tartják róla, hogy a kulturális forradalom idején nemcsak Mao kitartó védelmezője volt, hanem szembe is helyezkedett a "négyek bandájával". Tény, hogy fontos szerepe volt azok - Mao halála utáni - letartóztatásában.

Teng Hsziao-ping befolyásának megerősödésével, 1980-ra Vangot megfosztották minden korábbi tisztségétől vagy lemondott róluk. Később a négyek bandája jelentette veszély elhárításában játszott szerepe miatt és annak szimbolikus kifejezéseként, hogy "a politikai ellenfeleket nem üldözik tovább", a KKP 12. kongresszusán a központi bizottság póttagjának választották.

Szokásához, miszerint évente két alkalommal, azaz a "nagy kormányos" születésnapján és halálának napján ellátogat Mao elnök Tienanmen téri emlékcsarnokába, élete alkonyán is hű maradt. Koszorút vagy virágkosarat vitt magával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.