Meghalt az Earth, Wind & Fire alapítója

Szerdán, 74 éves korában elhunyt az 1970-es évek egyik legsikeresebb amerikai együttesének, a hatszoros Grammy-díjas Earth, Wind & Fire-nek az alapítója, Maurice White.

A halálhírt Maurice testvére, a szintén együttestag Verdine White erősítette meg – írja a The Independent.

„Testvérem, hősöm és legjobb barátom, Maurice White békésen, álmában hunyt el múlt éjjel” – közölte Verdine az AP hírügynökséggel.

Az 1969-ben alapított, kilenctagú együttes olyan slágereket adott a világnak, mint a Boogie Wonderland, a Shining Star és a September. Lemezeikből több mint 90 ezer kelt el világszerte.

Az Earth, Wind & Fire eredetileg dzsesszt játszott, de stílusukat sajátságos poppá formálták a zenéjükbe csempészett soul, funk, gospel, blues, rock és dance jegyek. Maga White zenéjüket az egyetemes szeretet és a harmónia üzenetének tartotta, gyógyszernek nevezte az alapvetően negatív társadalomban élő ember számára.

A halál okát nem hozták nyilvánosságra, de a TMZ úgy értesült, hogy White hosszú ideje beteg volt már, és állapota az utóbbi hetekben sokat romlott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.