Meghalt a magyar származású amerikai színész

Mészáros „Michu” Mihály néhány napja kómába esett, és már nem tért magához. A mindössze 83 centiméter magas, budapesti születésű színész június 13-án, 76 éves korában meghalt.

A halálhírt a színész menedzsere, Dennis Varga erősítette meg a TMZ bulvárportálnak.

Michut Varga találta meg a múlt héten Beverly Hills-i otthonában, eszméletlen állapotban. A színész kómába esett, és nem ébredt fel többé.

Mészáros Mihály 1939. október 1-én született Budapesten egy rendkívül alacsony termetű művészházaspár gyermekeként. Az állami cirkusziskolába járt, ahol zsonglőr- és akrobatikus művészetet, valamint pantomimet tanult.

Az Egyesült Államokba 1973-ban jutott ki egy társulattal, és kint telepedett le. Cirkuszi produkciói mellett hamarosan filmekben is feltűnt, legelőször egy a Guinness-rekordokról szóló alkotásban tűnt fel, mivel hivatalosan is ő volt akkoriban a világ legalacsonyabb embere.

Legismertebb filmes szerepe Alf, az amerikai családnál élő űrlény volt, akinek akkor bújt a bőrébe, amikor a figura (amely különben csak egy báb volt) felállt vagy sétált.

Ezután Anthony Hickock, Tom Stern és Alex Winter rendezőknek dolgozott. Szereplései között a fantasztikus filmek emelkednek ki: Waxwork (1988) és Freaked (1983). Legutóbbi szereplése a Warlock: The Armageddon című filmben volt 1993-ban.

Az 1980-as években a kaliforniai Hawthorne-ban a legrövidebb utcát róla nevezték el Michu Lane-nek.

A színész több tucat videoklipben is szerepelt, dolgozott együtt az Aerosmith-szel és Michael Jacksonnal is, akivel közeli jó barátok lettek, 1996-ban együtt érkeztek Budapestre is.

Mészáros Mihály néhány éve szélütést kapott, azóta egészségügyi gondok kínozták. Menedzsere és jó barátja, Dennis Varga létrehozott egy GoFundMe oldalt, hogy anyagi támogatást szerezzen a temetés és a kórházi kezelések kifizetéséhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.