Meghalt a Bond-filmek néma főgonosza

A karakteres arcú Richard Kiel két ízben alakította a 007-es ügynök ellenségét. A színészt 74 éves korában érte a halál.

Kiel a múlt héten került kórházba lábtörés miatt; halálhírét a fresnói Szent Ágnes Kórház szóvivője is megerősítette, ám az okát nem árulta el - írja a BBC.

Kiel rendkívüli, 217 centiméteres magasságát az akromegália nevű hormonális betegség okozta. Első színészi munkáit az 50-es években kapta, az áttörtést az 1959-es Alkonyzóna című tévésorozat egyik epizódja jelentette, amelyben egy óriás termetű idegen lényt alakított.

Leghíresebb szerepe kétségkívül a Bond-filmek Vasfoga (angolul Jaws) volt, akit Kiel két részben játszott, mindkét alkalommal Roger Moore partnereként.

Az eredeti forgatókönyv szerint Kielt az 1977-es A kém, aki szeretett engem című film végén - stílszerűen - egy cápa ölte volna meg, ám a teszvetítés közönsége annyira kedvelte, hogy a következő, 1979-es Holdkeltében is felbukkant.

A színész kezdetben nem szerette Vasfog figuráját, azt gondolta, a szörnyeteg megformálása nem igényel különösebb színészi játékot. Kiel aztán sikeresen felruházta Vasfogat emberi tulajdonságokkal, így kiválóan el tudta játszani a frusztrált, ám eltökélt szereplőt.

Kiel 2002-ben kiadott egy önéletrajzi könyvet Making It Big in the Movies címmel, az utóbbi években pedig sokat utazgatott, hogy szerte a világon Bond-rajongók filmes találkozóin vegyen részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.