Meghalt a bakancslistás győri kisfiú

Kedden, hajnali fél négykor meghalt Horváth Dominik, az a három éves győri kisfiú, aki bakancslistájával állt a média figyelmének középpontjában az elmúlt hónapokban.

Dominik rosszullétei tavaly tavasszal kezdődtek, majd a diagnózis után júliusban rákos daganatot távolítottak el az agyából. Akkor úgy tűnt, van remény a felépülésre, de állapota válságosra fordult, nem lehetett többé műteni. A szülőket felkészítették arra, hogy búcsúzzanak el a gyermektől.

A kisfiú édesanyja, Horváthné Bihari Rita ekkor fordult a nyilvánossághoz azzal, hogy az emberek segítsenek minél több élményt belezsúfolni Dominik hátramaradt, rövidke idejébe. A súlyos beteg kisfiú bakancslistáját a Facebookon tették közre.

Járt nála többek között a kézilabdázó Herr Orsolya, látogatást szerveztek neki a Barátok közt stúdiójába, elmehetett EuroDisneylandbe, ősszel ő adhatta meg a kezdőrúgást a győri ETO meccsén, és masinisztának állhatott egy nosztalgiavonaton.

Hogy a kisfiú szülei mindezt bírják energiával és persze anyagilag, arról jó szándékú magánszemélyek, hírességek, egyesületek, szervezetek, szerkesztőségek gondoskodtak, de még a rendőrség és a MÁV is kivette a részét az élménygyűjtésből.

Dominik harmadik születésnapját Vérteskethelyen tartották, az eseményre százötven motoros ment el, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pedig rendőrségi járművekkel vonult ki, mivel a kisfiú nagyon szerette az autókat és a motorokat. Az ország minden feléről, sőt, a határon túlról is odasereglett, könnyeikkel küszködő keménymotorosok sorfallal, motorbőgetéssel és ajándékokkal köszöntötték. A kisfiú és nővére, Viola (aki elől akkor még titkolták, hogy kisöccse halálos beteg) beszállhattak a szirénázó mentőautóba és addig körözhettek az egyenruhásokkal, amíg csak akartak.

Dominik rajongott a különféle járművekért, így rövidke élete utolsó hónapjaiban sok kívánsága teljesülhetett: utazott vonaton, repülőn, tűzoltó- és rendőrautón, gokarton és villamosvezetőként is kipróbálhatta magát. A kisfiú sorsa példátlan összefogásra sarkallta az embereket, és nem csak Magyarországon: ahogy az édesanya júniusban a Borsnak elmondta, szinte percenként csörgött a telefonja, jöttek a felajánlások többek közt Amerikából, Izraelből és Horvátországból is.

A kisfiú halálhírét az édesanyja közölte a Facebookon: Dominik "ma 3óra 38perckor felment az angyalokhoz" - írta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.