„Meghalni sem tudok emberhez méltó körülmények között”

Kilátástalanná vált a súlyosan rákbeteg Kopasz Mónika élete. A 42 éves szeged nő már a gyógyulásban már nem, csak abban bízik, hogy valaki fedélt ad a feje felé.

Mónikánál 2015 novemberében diagnosztizálták a rákot. Egy ökölnyi méretű rosszindulatú daganatot találtak a mellében az orvosok. Műtétre és kemoterápiára lenne szüksége, de a kezeléseket nem tudja elkezdeni, mert nincs otthona.

A 42 éves szegedi nő eddig egy barátnőjénél húzta meg magát éjszakánként, de az ismerős új lakásba költözik, ahol neki már nem jut hely. Mónika kilátástalannak látja helyzetét.

- Valószínűleg nemcsak napközben kell majd az utcán élnem, hanem éjszakánként is - mondta Mónika a Délmagyarnak. Az asszonynak 26 ezer 420 forint egészségkárosodási támogatásból kell megélnie. Rokkantnyugdíjat nem kaphat, mert 284 munkanapja hiányzik hozzá. Ráadásul két éve kölcsönt vett fel, így valószínűleg a jövőben még kevesebb pénz jut majd a megélhetésre.

- Már lemondtam arról, hogy megműtsenek, tavaly november óta nyilván szét is terjedt már a szervezetemben a rák. De az is elkeserít, hogy meghalni sem tudok emberhez méltó körülmények között - magyarázta Mónika, aki már csak abban reménykedik, hogy valaki ingyen lakhatást kínál neki.

A nőnek többen ajánlottak szállást már Szegeden kívül, azonban ezeket nem tudta elfogadni, mert a városba történő beutazás is sok pénzbe került volna számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.