Megfojtotta élettársát, majd megpróbálta feldarabolni

Megkezdődött hétfőn a Kecskeméti Törvényszéken annak a 46 éves férfinak büntetőpere, aki 2011-ben Kerekegyházán megfojtotta élettársát, majd megpróbálta feldarabolni.

Az ügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolja a férfit.

Az ügyész által ismertetett vádirat szerint, a vádlott és a sértett 2002-ben ismerkedtek meg és létesítettek élettársi kapcsolatot, 2011-re kapcsolatuk azonban már tönkrement. A rendszeres orvosi kezelésre és gyógyszerek szedésére szoruló sértett egyre többet ivott, a közeli kocsmában idegen férfiak társaságában szórakozott, gyakran az éjszakát is lakásától távol töltötte.

A vádirat szerint, 2011. szeptember elején a férfi elhatározta, hogy véget vet a kilátástalan kapcsolatnak és megöli élettársát.

2011. szeptember 11-én délelőtt a sértett enyhén ittas állapotban érkezett haza, miután az éjszakát egy férfi ismerősénél töltötte. Vita robbant ki közöttük, majd a vádlott az előtérben megivott egy pohár bort és eldöntötte, hogy most viszi véghez korábbi tervét, és megfojtja a sértettet. A szobaajtón belépve hátulról két kézzel megragadta a nő nyakát és addig szorította nagy erővel, amíg a nő a földre nem hanyatlott.

Miután a sértett életjeleket nem mutatott a szobában hagyta, majd a délután folyamán a holttest feldarabolásába kezdett, de nem boldogult vele, ezért azt abbahagyta. Az emberi szerveket tartalmazó kádat a használaton kívüli disznóólban helyezte el.

A vádlott reggel telefonon felhívta a rendőrséget és bejelentette az emberölést.

A férfi megtagadta a vallomást a Kecskeméti Törvényszéken tartott tárgyaláson, ezért Fodor Endre törvényszéki tanácsvezető bíró a nyomozati szakban jegyzőkönyvezett vallomásokat olvasta fel.

Azokban a vádlott elismerte, hogy a sértettet a "megaláztatások hatására" megölte. Elmondása szerint a gyilkosság indítéka az volt, kollégái elmondták neki, hogy élettársa "fűvel-fával megcsalja, és a fél falu rajta röhög".

A vádlott a tárgyalás folyamán meggondolta magát és pár mondatban megpróbálta megindokolni tettét. A férfi elismerte, hogy megölte élettársát, de tagadta, hogy előre kitervelten tette volna.

A per tanúk meghallgatásával folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.