Megfojtotta a lányt, majd virágot vitt a holttestére

Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a bíróság azt a 39 éves férfit, akit egy győri albérletben lakó 23 éves lány megölésével gyanúsítanak. P. Ferenc két hónapig bujkált, Szenteste fogták el a rendőrök Halásziban.

A 23 éves zalaegerszegi lány Győr Nádvárosának egyik utcájában albérletben lakott, s egy szexkereső portálon prostituáltként hirdette magát. Zalaegerszegen élő  vőlegénye október 29-én este hiába kereste telefonon, nem tudott kapcsolatba lépni vele. Hajnalban elindult hozzá Győrbe, s az albérletben holtan találta a bántalmazott lányt, akit - mint később kiderült - megfojtottak.

A lépcsőházat figyelő biztonsági kamerák felvételeiből pontosan tudni lehetett, ki tartózkodott a lánynál a halál időpontjában.Kiderül az is, hogy P. Ferenc másfél éve rendszeres vendége volt a prostituáltnak, sokszor szórakoztak együtt, kaszinóba is jártak. Az állástalan férfi egy ingatlant adott el, főleg ennek az árából tudta finanszírozni együttléteiket - mondta el a csütörtöki sajtótájékoztatón Károlyi Zoltán alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság búnügyi osztályvezetője.

P. Ferenc gyakorlatilag mindenét a lányra, illetve közös szórakozásukra költötte, nyúli lakásából is elköltözött, előfordult, hogy kocsijában aludt. Szerelmes volt a 23 éves nőbe, ám az kiadta útját az immár pénztelen férfinek. P. Ferenc ekkor dühében bántalmazta, majd megfojtotta a lányt.

Ezek után lement a kocsijához egy kötélért, föl akarta akasztani magát a lakásban, de végül nem merte megtenni. Reggelig egy fedél alatt maradt megölt szerelmével, majd elment virágot venni, ám mire visszaért a csokorral, a nő holttestére rátaláló völegény kihívta a mentőket.

Az elkövető ezért nem ment vissza az albérletbe, hanem menekült. Hajléktalanként főleg tízemeletes házak tetején húzta meg magát, néhányszor élelmiszert akart lopni kisebb boltokból, ez ritkán sikerült, legtöbbször elzavarták.

Szenteste elindult a Mosonmagyaróvárhoz közeli Halásziba, hogy az ünnepnapon ismerőseinél húzza meg magát, de a környezetét figyelő rendőrök elfogták. P. Ferenc - akinek festő a szakmája, korábban külföldön dolgozott, majd alkalmi munkákból élt - nem tanúsított ellenállást, s részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett - tudtuk meg Móricz Péter alezredestől a sajtótájékoztatón.

A Győri Városi Bíróság emberölés büntettének gyanújával előzetes letartóztatásba helyezte a feltételezett elkövetőt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.