Megfojtotta ismerősét, hogy ne leplezze le a rablásait

Fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt vádat emelt a Monori Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki három hónap alatt öt Pest megyei takarékszövetkezetet támadott meg. A férfit az idén februárban emberöléssel is megvádolták. - közölte a megyei főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

Gyugyi Csilla elmondta: a férfi 2013 májusában Budaörsön kifigyelte, hogy egy takarékszövetkezet épületében reggel éppen nem volt ügyfél. Belépett a pénzintézetbe, egy fegyverhez megtévesztésig hasonló tárgyat fogott a pénztárosra, átadott neki egy papírtáskát és hangosan többször felszólította, hogy minden pénzt tegyen bele. Az alkalmazottak félelmükben a pénztárban lévő 2,3 millió forintot átadták a férfinak, aki a pénzzel az utcára futott és eltűnt.

Egy hónap múlva a férfi a vádirat szerint visszatért ugyanebbe a takarékszövetkezetbe, és onnan hasonló módon 1,7 millió forintot rabolt el.

Szintén júniusban egy gyáli és egy üllői takarékszövetkezet fegyveres kirablását is megpróbálta, de ezekben az esetekben nem járt sikerrel - tette hozzá a szóvivő.

Tájékoztatása szerint Gyálon a pénztáros magára zárta a pénztárhelyiség ajtaját, amelyet a férfi nem próbált meg kinyitni, inkább sietve távozott, így nem tudta elvinni a pénztárban lévő 13 millió forintot. Üllőn egy gáz-riasztófegyvert fogott a pénztárosra, akit a pénztárhelyiségbe lökdösött, közben a levegőbe lőtt és pénzt követelt. A megtámadott ember ellenállt, dulakodtak, eközben a pénztáros a földre zuhant. A rabló végül zsákmány nélkül menekült ki az épületből.

A férfit 2013 októberében fogták el, azóta előzetes letartóztatásban van. Ellene az idén februárban a Pest Megyei Főügyészség is vádat emelt, emberölés miatt. A vádirat szerint a férfi megfojtotta egy nőismerősét, a holttestet az ágyneműtartóba rejtette, mert attól tartott, hogy a nő leleplezi a fegyveres rablásokat - közölte Gyugyi Csilla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.