Megfékezték az agresszív akácot, megmenekült az árvalányhaj

Három év alatt csaknem 800 millió forintos pályázati forrásból 2200 hektárt tisztítottak meg a tájidegen inváziós növényektől a Duna-Tisza köze természetvédelmi szempontból legértékesebb homokterületein - közölte a program vezetője az MTI-vel.

Vajda Zoltán, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) osztályvezetője elmondta: az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjának (KEOP) keretében 2013 és 2015 júniusa között megvalósult munka tétje az, hogy a Duna-Tisza közén sikerül-e hosszú távon megőrizni az árvalányhajjal borított homokbuckákat, a báránypirosítót vagy az egész világon csak a Kiskunságban előforduló tartós szegfűt.

E védett növények és élőhelyeik sorsa nagymértékben függ attól, milyen mértékben lehet visszaszorítani az olyan, más kontinensekről betelepített, agresszívan terjedő inváziós növényfajokat, mint a selyemkóró, a bálványfa, a keskenylevelű ezüstfa és az akác. Az özönnövények kiszorítják az őshonos fajokat az eredeti termőhelyükről és ahol elterjednek, ott a változatos, sokszínű táj helyett egysíkú gyommezők alakulnak ki - mondta a szakember.

Gyomlálással, kaszálással, kivágással és szelektív vegyszerezéssel távolították el a nem kívánt növényeket a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által kezelt ágasegyháza-orgoványi, valamint kéleshalmi és fülöpházi homokbuckák, továbbá a bugaci ősborókás területén. Ezzel inváziós fajoktól mentes magterületeket hoztak létre, miközben a fás szárú tájidegen fafajok állományai szinte teljesen eltűntek, a lágyszárúak populációi pedig olyan szintre csökkentek, amelyek már kisebb utókezeléssel kordában tarthatók.

A programvezető szerint az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 163 különösen veszélyes inváziós fajt tart számon a kontinensen. Az Európai Unióban 12 milliárd eurót, az Egyesült Államokban 80 milliárd eurónak megfelelő összeget költenek évente a behurcolt, tájidegen élőlények

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.