Megfejtették Agatha Christie utolsó rejtélyét

Olvasók millióinak dolgát könnyítették meg brit kutatók azzal, hogy megfejtették Agatha Christie regényeinek titkát, állításuk szerint könnyedén kiszámítható, ki a gyilkos a világhírű brit író bűnügyi történeteiben.

Tudósok és elemzők Dominique Jeannerod, a belfasti Queen's University munkatársának vezetésével göngyölítették fel az ügyet. Agatha Christie 26 regényét, köztük a Halál a Níluson és a Gyilkosság az Orient-expresszen című krimiket elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a cselekmény helyszíne, a könyvben használt közlekedési eszközök és a gyilkosság módja, valamint egyéb jellemzők révén meg lehet fejteni, ki a tettes.

A szakemberek megállapították azt is, hogy amennyiben Hercule Poirot nyomoz az ügyben, és az áldozatot leszúrták, gyakoribb, hogy a gyilkos már a könyv elején feltűnik. Ha viszont Miss Marple a főszereplő, és a gyilkosság indítéka pénz vagy egy viszony, a tettes jellemzően a regény későbbi szakaszában bukkan csak fel.

A kutatás egyik résztvevője, James Brenthal szerint Agatha Christie regényeiben szinte mindig van egy "fő nyom", amely általában a kötet felénél bukkan fel, méghozzá olyan módon, hogy az olvasó emlékezetébe vésődjön.

Amennyiben a regényben sok a szárazföldi közlekedési eszköz, a gyilkos jellemzően inkább nő. Ellenben ha inkább vízi járművek és repülőgépek szerepelnek a könyvben, az elkövető nagy valószínűséggel férfi. Ha az áldozatot megfojtják, szinte biztos, hogy a tettes férfi, előfordul azonban, hogy női tettestárssal. Ha vidéki házban játszódik a történet, a gyilkos többnyire nő.

A Halál a Níluson című klasszikus esetében például a következőképpen fejthető meg, ki a gyilkos, az áldozat Linnet Doyle, született Ridgeway. A közlekedési eszköz vízi, tehát az elkövető vélhetően férfi. E szerint Simon Doyle, Tim Alerton, Doktor Bessner, Andrew Pennington, Mr. Ferguson, Jim Fanthorp, Fleetwood és Guido Richetti alkotja a gyanúsítottak körét. Mivel a férfi gyilkosokat az írónő pozitív vagy semleges színben tünteti fel, Fergusont ki lehet zárni. A formula szerint a gyilkos rendszerint közeli kapcsolatban van az áldozattal - házastársa vagy rokona -, így Allerton, Richetti, Bessner nem jöhet számításba, mert nem ismerték Linnet Doyle-t, Pennington, Fanthorp és Fleetwood pedig csak közvetve. A megfejtés tehát, az hogy a gyilkos - ezúttal egy női segítővel az oldalán - nem más, mint Simon Doyle, az áldozat férje.

A kutatók Agatha Christie regényeinek stílusát vizsgálva arra jutottak, hogy a siker titka a nyelvezet egyszerűségében és az ismétlésekben rejlik. A könyvekben leggyakrabban szereplő szó a "mondta" (said).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.