Megerőszakolták a két éves kislányt, és egy parkban hagyták

Két kislányt is megerőszakoltak Delhiben, India fővárosában. Az öt és két éves gyerekeket kórházban ápolják.

Az indiai hatóságok tájékoztatása szerint a két éves kislány éppen a Delhi nyugati részén található házuk előtt játszott, amikor két férfi elrabolta és megerőszakolta. A gyereket ezután egy parkba vitték, ahol a rendőrök találtak rá, vérző testtel, eszméletlenül fekve - írja a BBC. A rendőrség hajtóvadászatot indított a tettesek után, de egyelőre senkit nem tartóztattak le.  

Hasonló eset történt az indiai főváros keleti részén, ahol egy öt éves kislányt erőszakolt meg három férfi. A hatóságok szerint a kislányt átcsalták a szomszédba, és ott bántalmazták. Mindkét lányt kórházban ápolják, már túl vannak az életveszélyen.

Az ügy kapcsán Arvind Kejriwa polgármester azzal vádolja a kormányt, nem tesz eleget a kiskorúak védelmének érdekében. Két évvel ezelőtt Indiában szigorítottak a törvényeken, miután megerőszakoltak és megöltek egy diákot.

A két eset azután történt, hogy a múlt héten egy négyéves kislányt is megerőszakolt a városban. Delhiben tüntetésekre került sor a bűncselekmények miatt, és a közösségi médiában is sokan elítélték az erőszakot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.