Megérkezett az első fekete gólya a Gemencbe

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a webkamerán keresztül is megfigyelhető hím a szokásosnál két héttel korábban foglalta el fészkét.

A tavaly is az erdőgazdaság keselyűsi erdészháza mellett fészkelt, gyűrűzött gólya tért vissza, érkezését hétfő reggel jelezték az erdészet dolgozói - mondta az MTI-nek Kovács Gábor, a Gemenc Zrt. szekszárdi erdészetének vezetője.

Egyedülálló, hogy a védett faj egy példánya ilyen korán érkezett meg, eddig legkorábban március elején tűntek fel a fekete gólyák a gemenci erdőben. Valószínűleg az enyhe, csapadékos időjárás befolyásolja a vonuló madarak indulását, korábban érkezett és már nászrepülését végzi az erdei szalonka is - tette hozzá Kovács Gábor.

A Gemenc Zrt. a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködve tavaly helyezett el a keselyűsi erdészház mellett álló két fán webkamerákat. Webkamerán keresztül ezúttal is figyelemmel lehet követni a gólyák mindennapjait.

A gólyacsalád költése tavaly sikeres volt, négy fióka kelt ki a tojásokból, azonban a májusi hűvös, esős időben kihűltek és elpusztultak az állatok. A tojó elhagyta a fészket, a hím pedig egyedül nem volt képes gondoskodni róluk.

A feketególyák rendszerint áprilisban kezdik a költést, a fiókák májusban kelnek ki, kirepülésük akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus elején zajlik. Ezután néhány hetet a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

Az erdészetvezető arról is beszámolt, hogy az utóbbi években stabil a gemenci feketególya-állomány; tavaly 40-45 pár fészkelt az ártéri erdő területén, és arra számítanak, hogy idén is ekkora számban térnek vissza.

Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a védett faj állománya. A gemenci tájegység egyedülálló abból a szempontból, hogy a Sió-torok és a déli országhatár közötti területen élnek a legnagyobb sűrűségben fekete gólyák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.