Megégette a szoláriumban ötéves lányát?

Félreértésre és irigyei bosszújára hivatkozik az az amerikai anya, akit azzal vádolnak, hogy komoly égési sérüléseket okozott kislányának, mivel magával vitte a szoláriumba.

A barnulásfüggő, 44 éves Patricia Krentcilt gyermekveszélyeztetés miatt vette őrizetbe a New Jersey-i rendőrség, mivel a gyanú szerint ötéves kislánya akkor szerzett komoly égési sérüléseket, amikor magával vitte a törzshelyéül szolgáló szoláriumba – írja a Daily Mail.

A gyerek sérüléseit óvónője vette észre, és ő értesítette a hatóságokat, mert mikor a pedagógus megkérdezte, hol égett meg, az ötéves Anna azt felelte: – Anyuval voltam barnulni.

Az anya állítja, hogy a vörös hajú, világos bőrű kislány az udvarukon, a napon égett meg, de a szakérői vélemény szerint nem napsütés okozta a sérüléseket. Patricia Krentcil kitart amellett, hogy csupán félreértés áldozata lett, s „csúnya és kövér” irigyei fogtak össze ellene, hogy befeketítsék őt. Az anya a sajtónak azt nyilatkozta, hogy sosem engedné be a barnulógépbe a gyerekét, aki el szokta kísérni kedvenc szalonjába. A szomszédok viszont állítják, hogy az asszony még akkor is naponta járt barnulni, amikor Annával és testvérével várandós volt.

A gyerekek apja úgy véli, szándékosan próbálják feleségét szörnyetegnek beállítani, pedig attól még nem „mániákus őrült”, hogy naponta jár szoláriumba.

Patricia Krentcil ügyvédje, John Caruso, a szerdán kezdődött per után sajtómegkeresésekre úgy nyilatkozott, védence esetében a közvélemény mintha megfeledkezne az ártatlanság vélelméről, pedig ő biztos benne, hogy az asszony 150 százalékig ártatlan az ellene felhozott vádakban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.