Megdőlt egy korábbi elmélet a depresszóval kapcsolatban

Noha korábban inkább a nők betegségének tartották, a depresszió azonban mindkét nemet érinti, bár eltérő tüneteket produkálhat.

A betegség sok jellegzetes tünete, például a düh, a kockázatvállalás, az alkohol- és kábítószerfogyasztás, sőt akár a munkamánia is, rejtve maradhat. A JAMA Psychiatry szaklapban augusztus 28-án publikált tanulmányukban a Michigani és a Vanderbilt Egyetemek kutatói azt állítják, hogy ha a diagnózisban ezeket a tüneteket is számításba veszik, a férfiak és nők között a depresszió előfordulásában korábban jellemző jelentős különbség eltűnik. Ez a következtetés pedig ellentmond annak a hosszú ideje elfogadott statisztikának, mely szerint a nők 70%-kal nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek major depresszióban, mint a férfiak.

A kutatók a depresszió szokásos tüneteinek számító levertségen, alvászavaron, bűntudaton, haszontalanság-érzésen és a kellemes tevékenységek iránti érdeklődés elvesztésén kívül a dührohamokkal, agresszióval, ingerlékenységgel, alkohol- és drogfogyasztással, kockázatvállaló magatartással és hiperaktivitással is kibővítették a tünetek listáját. Közel 5 700 amerikai felnőttel készítettek interjút a Harvard Egyetem hosszú távú mentális egészségügyi tanulmányának keretében. Az alanyok 41%-a férfi volt - írja a Medipress.

Az eredmények megdöbbentették a kutatókat. Amikor a szomorúsághoz, reménytelenséghez és a többi közismert tünethez hozzáadták a férfiakban gyakran tapasztalható, depresszióval összefüggő egyéb jellemzőket is, kiderült, hogy a férfiak 30,6 %-a, és a nők 33,3 %-a tapasztalt depressziós epizódot élete során. A férfiak és a nők közötti különbség olyan elenyésző, hogy ez statisztikai véletlennek is betudható.

A kutatók úgy vélik, hogy minden, amit a depresszióról tudni vélünk, attól függ, hogyan definiáljuk magát a betegséget. Ez az elfogultság vezethetett ahhoz az elképzeléshez, hogy a depresszió elsősorban „a nők betegsége”, és a férfiaknak nincs szükségük kezelésre érzelmi zavarok ellen.

Sigmund Freud, a pszichiátria atyja azt állította, hogy a depresszió nem más, mint befelé irányuló harag. Napjainkban azonban sok férfi esetében a depresszió dühe nem maguk ellen, hanem kifelé, feleségük, munkatársaik vagy barátaik felé irányul.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.