Féltékeny volt, sarlóval mészárolta le a barátnőjét

Halálra kaszabolta barátnőjét egy 23 éves férfi tavaly júniusban. Tettéért akár élete végéig börtönben maradhat.

A bükkszenterzsébeti fiatal már 14 éves kora óta együtt élt a nála négy évvel idősebb nővel – írja az Origo. Kapcsolatuk az évek során megromlott, mindennapossá vált az erőszak otthonukban, ami miatt a nő ideiglenesen többször is elköltözött.

A kettejük közötti viszony végül tavaly nyáron már nagyon eldurvult. A nő július 11-én éppen otthon volt, házuk előtt kora reggel spontán családi összejövetel és italozás kezdődött, délutánra a barátja berúgott. A férfi ismét megverte és hajánál fogva rángatta élettársát.

A 23 éves fiatal ezután egyik barátjával Tarnaleszre biciklizett, ahol folytatták az iszogatást, majd a barát előbb visszaindult. A férfi csak jóval később, késő este tért haza, ahol részeg élettársát ivócimborája társaságában találta.

A megcsalást gyanító férfi vitába keveredett, barátját úgy leütötte, hogy az beesett a kályha mögé, a fiatal nőre pedig egy házi készítésű sarlóval támadt. A férfi legalább ötvennégyszer szúrt és ütött, halálra kaszabolva élettársát – írja a Heves Megyei Főügyészség. A nőt kórházba szállították, de életét már nem lehetett megmenteni.

A férfit életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik, ha bűnösnek találják. A főügyészség kötelezné a férfit a több mint félmilliós nyomozati költségek megfizetésére is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.