Megbüntettek egy fodrászt, mert visszautasított egy muszlim vendéget

Tízezer norvég koronára (körülbelül 334 ezer forint) bírságoltak egy norvég fodrásznőt, mert nem engedett szalonjába egy fejkendős muszlim nőt.
A 47 éves Merete Hodne (képünkön) hat hónapnyi börtönbüntetést kockáztatott, amikor tavaly októberben elküldte a délnyugat-norvégiai Bryne-ben található fodrászszalonjából a 24 éves Malik Bayant.
Fotó: Carina Johansen / NTB Scanpix

"A bíróságnak nincs kétsége afelől, hogy a vádlott szándékosan követte el tettét, és muszlim vallása miatt hátrányos megkülönböztetésben részesítette Bayant, s ezért küldte el a szalonjából" - állt a bíróság indoklásában.

Hodnéra a vallási alapú hátrányos megkülönböztetés vétsége miatt 10 ezer koronás pénzbírságot szabtak ki, valamint kötelezték az 5 ezer koronás perköltség kifizetésére.

A 47 éves nő a bíróságon azzal védekezett, hogy a fejkendő számára egy olyan ideológiát képviselő politikai jelkép, amelytől ő fél.

"Amikor látok egy hidzsábot, nem a vallásra gondolok, hanem a totalitárius ideológiára és rendszerre - mondta Hodne. A nő elismerte, hogy emberségesebben is viselkedhetett volna a muszlim vendégével, ugyanakkor tagadta, hogy vallási okok miatt tagadta volna meg tőle a szolgáltatást.

Local szerint a norvég fodrásznő és ügyvédje fellebbez a döntés ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.