Megbolondult a pilóta, kényszerleszállt a gép

Kényszerleszállást hajtott végre kedden Texasban egy amerikai repülőgép, miután pilótája megzavarodott, és az utasok fogták le.

Arról számoltak be JetBlue amerikai légitársaság New York és Las Vegas között közlekedő, 191-es járatának utasai, hogy a gép pilótája kiment hozzájuk az utastérbe, beszélgetésbe elegyedett velük, s meglehetősen szokatlanul viselkedett. Amikor vissza akart térni a pilótafülkébe, kiderült, hogy annak az ajtaja zárva van - kollégái pedig nem engedték vissza, nyilvánvalóan azért, mert már egy ideje furcsán viselkedett. A gépparancsnok ezután őrült dörömbölésbe kezdett, majd az utastérben futkározva azt kiáltozta, hogy pokolgép van a fedélzeten, a gép le fog zuhanni, illetve Irakot és az al-Kaida terrorszervezetet emlegette.

Az egyik légi utaskísérő ekkor arra szólította fel a gép utasait, hogy fékezzék meg a megtébolyodott pilótát, s négy férfi - köztük egy nyugalmazott rendőr - lefogta a parancsnokot. Szerencsére az egyik utas egy szolgálaton kívüli kapitány volt, aki átvette a gép irányítását és kényszerleszállást hajtott végre a texasi Amarillóban. A gépen 135 utas és hat fős személyzet tartózkodott. Landolás után az elmeháborodott pilótát mentők szállították el. A légitársaságnak a kedden történt incidensről kiadott közleménye a személyiségi jogokra hivatkozva nem nevezte meg a kapitányt, de arról beszámolt, hogy az illetőnek "orvosi" problémája van. Az esettel kapcsolatos, több hatóság részvételével megkezdett nyomozást a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) koordinálja.

A szövetségi légügyi igazgatóság (FAA) megvizsgálja a kapitány repülési engedélyét. Az amerikai pilótáknak a 40 éves életkor alatt évente, afölött pedig félévente kell átesniük orvosi alkalmassági felülvizsgálaton. A JetBlue volt egyébként az a légitársaság, amelynek egyik légiutaskísérője, Steven Slater, 2010 augusztusában összeszólalkozott egy utassal, majd a New York-i JFK reptéren kinyitotta a vészcsúszdát, és két sörrel "felszerelkezve" lesiklott a fedélzetről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.