Mégsincs vége Hujber diploma-ügyének

Még folyamatban van a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vizsgálata Hujber Ferenc diplomája ügyében, a hamis érettségi bizonyítvánnyal kapcsolatban feljelentést tettek a rendőrségen - közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.

Az SZFE júliusban indított vizsgálatot Hujber Ferenc diplomájának ügyében, a színész ugyanis egy interjúban azt állította, hogy hamis az érettségi bizonyítványa és a szakdolgozata plágium. Az egyetem akkor azt közölte, hogy az intézmény a szükséges lépéseket megteszi, a plágium gyanúját kivizsgálja, és a vizsgálatok eredményéről a fenntartót értesíteni fogja.

Hujber Ferenc
Hujber Ferenc

Csütörtökön a Blikk című lapban cikk jelent meg arról, hogy következmények nélkül marad Hujber Ferenc ügye. Az írásban idéznek egy a színművészeti egyetem által a lapnak küldött közleményből is.

Az egyetem a lapnak címzett, de az MTI-hez is eljuttatott helyreigazítási kérelmében leszögezi, hogy a cikk állításával ellentétben semmilyen közleményt nem küldött a lapnak, sem más sajtóorgánumnak.

Az MTI érdeklődésére elmondták, a vizsgálat még folyamatban van, az állítólagos hamis érettségivel kapcsolatban rendőrségi feljelentést tettek. Azt, hogy mikorra zárulhat le a vizsgálat, még nem lehet tudni.

Hujber Ferenc korábban egy interjúban beszélt arról, hogy nincs érettségije. "Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a színművészeti főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen" - mondta. Arról is beszámolt, hogy a szakdolgozata is plágium, azt ugyanis egy 20 évvel korábbi diplomamunkáról másolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.