Még mindig sikk dohányozni

Egy friss tanulmány szerint a legtöbben továbbra is a kortársaik hatására gyújtanak rá első cigarettájukra, mivel a dohányzó tinik még mindig menőnek számítanak az osztálytársak körében.

A dohányzás még mindig népszerű a fiatalok körében, legalábbis ezt támasztja alá a Medipress által ismertetett új kutatás. A tanulmányt készítő Thomas Valente professzor, a Dél-Kalifornia Egyetem Keck Orvosi Karának munkatársa szeretné felhívni az emberek figyelmét, az illetékeseknek van még tennivalójuk azzal kapcsolatban, hogy az legyen a trendi, ha valaki nem gyújt rá.

A Journal of Adolescent Health című lapban megjelent kutatás során hét dél-kaliforniai, zömében spanyolajkúak/latinok által látogatott középiskolát vizsgáltak meg, és kiderült, hogy az iskolák legnépszerűbb diákjai szinte minden esetben dohányoztak, valamint az is, hogy aki a barátjáról úgy tudta, hogy dohányzik – még ha ez esetleg nem is felelt meg a valóságnak -, az maga is könnyebben rászokott a cigarettára.

Dr. Norman Edelman, az Amerikai Tüdő Szövetség munkatársa, valamint a New York-i Stony Brook Egyetem professzora nagyon aggasztónak tartja a fenti jelenséget, hiszen a Szövetség felmérése alapján a felnőtt dohányosok 68 százaléka már 18 évesen, vagy annál fiatalabban kezdett el dohányozni, és naponta közel 3900 kiskorú szívja el élete első cigarettáját. Ráadásul azt is kimutatták, hogy minél előbb szokik rá valaki a cigarettára, annál komolyabb függővé válik.

Valente úgy véli, a szülőknek óvatosabbnak kellene lenniük, amikor gyermekeiket arra biztatják, hogy feltétlenül illeszkedjenek be az osztályközösségbe, ennek ugyanis megvan a hátulütője is. A népszerűségnek ára van: gyakran együtt jár a rendszeres ivással, a felelőtlen szexuális élettel, valamint egészségtelen étkezési szokásokkal. A szülők felelőssége tudatni a gyerekekkel, hogy a dohányipar manipulálja őket, és hogy a reklámokkal ellentétben semmivel sem válik valaki menőbbé cigarettával a szájában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.