Még három hónapig marad előzetesben a kulcsi gyilkos

Három hónappal meghosszabbította a négy ember megölésével gyanúsított kulcsi férfi előzetes letartóztatását a Székesfehérvári Törvényszék - tájékoztatta a törvényszék elnökhelyettese hétfőn az MTI-t.

Gieszné Boda Orsolya elmondta: a Székesfehérvári Törvényszék a rendelkezésre álló adatok alapján teljes egészében helyt adott az ügyészség indítványának. Az előzetes letartóztatást augusztus elejéig hosszabbították meg. A döntés ellen a gyanúsított vagy annak kirendelt védőügyvédje fellebbezhet, a döntés nem jogerős.

Az elnökhelyettes megerősítette a rendőrség korábbi tájékoztatását, miszerint H. Csanád Jutas elmeállapotát jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyászati Intézetben vizsgálják. Az egyhónapos megfigyelést követően derül ki, a férfi büntethető-e vagy a kényszergyógykezelését kell elrendelni.

A Székesfehérvári Törvényszék április 8-án rendelte el a négy ember megölésével gyanúsított 23 éves fiatalember 30 napos előzetes letartóztatását, arra hivatkozva, hogy fennállt a bűnismétlés és a szökés veszélye. A gyanúsított a meghallgatás során beismerte tettét. A férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják, e bűncselekményért 10 évtől 20 évig terjedő, illetve életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújthatják.

A kulcsi családi tragédiára április 6-án derült fény. A gyilkosságok gyanúsítottját a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti főosztályának tagjai még aznap elfogták a Fejér megyei településen. A helyszíni szemle és a férfi vallomása alapján kiderült, a családtagokat az elkövető más-más időpontban, a ház különböző helyiségeiben ölte meg.

A férfi a gyanú szerint előbb a bátyját, majd a nagyszüleit, végül az édesapját gyilkolta meg. Életveszélyesen megsebesítette a nővérét és az édesanyját, súlyosan a nővére barátját.

A gyanúsított a kihallgatása során azt vallotta, hogy tettét nem bánta meg, már hónapokkal ezelőtt gyilkos ösztön ébredt benne, a családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.