Meg akarta öletni volt nejét és annak új párját

Emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy 64 éves férfi ellen, aki volt feleségét és annak férjét akarta megveretni vagy megöletni egy zempléni faluban 2012 márciusában - tájékoztatta a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Martossy György főügyészségi osztályvezető elmondta: a vádlott 30 évi házasság után vált el feleségétől, és a nő újabb házasságot kötött. A férfi ezután egy ismerősének segítségét kérte a két ember megveretéséhez, azt mondta, "az sem baj", ha eltörik a kezüket, lábukat, majd utalt arra is, hogy inkább "el kellene őket tenni láb alól", mindezt úgy, hogy az rablásnak látszódjon. A "munkáért" hárommillió forintot vagy egy személygépkocsit és kétmillió forintot kínált fel.

A vádlott ismerősének nem állt szándékában elvállalni a megbízást, és értesítette a sértetteket, valamint a rendőrséget.

A 64 éves férfi tagadta a cselekmény elkövetését, de a vádat alátámasztják a tanúk vallomásai, a rendőri jelentések, házkutatási jegyzőkönyvek, az írásszakértői vélemény, a telefonos híváslisták. Ha a bíróság bűnösnek találja, öt évig terjedő börtönbüntetést szabhat ki rá - tette hozzá Martossy György.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.