Még nem múlt el a Legionella-veszély Pécsett

Továbbra is érvényben maradnak a vízhasználatra vonatkozó korlátozások a pécsi 400 ágyas klinikán, amelynek vezetékes ivóvízrendszerében a légiós betegség baktériumát mutattak ki a napokban - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem hétfőn az MTI-t.

A felsőoktatási intézmény közleményében azt írta, hogy a múlt heti mérések szerint a baktérium csíraszáma a gyors intézkedéseknek köszönhetően jelentősen csökkent, de néhány mérőpontnál még mindig az egészségügyi határérték feletti volt.

Szakemberek a héten megismétlik a vízvezetékrendszer fertőtlenítését, amelynek keretében elvégzik a kézmosók, mosdók, mosogatók, falikutak, zuhanyzók és kifolyószelepek, valamint a teljes vezetékrendszer hősokk-kezelését is.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az eljárás végéig a betegeknek a tisztálkodásnál kerülniük kell a vízpermetet, azaz a porlasztott vizet és a zuhanyozást, helyette a felfogott vizet kell használniuk.

"A csapvíz ivásra, főzésre a fertőtlenítéstől függetlenül a továbbiakban is alkalmas" - közölte az egyetem.

A légiós baktériumot egy rutinellenőrzés során mutatták ki a klinika vezetékrendszerben keringő vízből.

Azonnal biztonsági óvintézkedéseket léptettek életbe, így bizonyos időközönként forró vizet keringtetnek a vízvezetékrendszerben, a betegeknek és a dolgozóknak pedig palackos vizet osztanak. A rendszer átmosásakor korlátozzák a fürdést és a csapok használatát is - mondta el Decsi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főigazgatója a múlt héten az MTI-nek.

A problémáról értesítették a népegészségügyi hatóságot is, amely kedden vett mintát a rendszer több mint húsz különböző pontjáról. Szándékosan túlzott óvatossággal kezelik a kialakult helyzetet, mert szeretnék a nullára szorítani annak az esélyét, hogy bárki is megbetegedjen.

A légiós betegség heveny légúti megbetegedés, amelyet a rosszul fertőtlenített vízvezetékrendszerben, zuhanyozókban, klímaberendezésekben elszaporodó Legionella baktériumtörzs vált ki. 1976-ban, az amerikai veterán légiósok egyik találkozóján mintegy 30 idős ember halálát okozta - ekkor fedezték fel, s erről az esetről kapta a nevét is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.