Mától utazhatunk az új CAF villamosokkal

Menetrend szerint csütörtök délután indulnak a rövidebb CAF villamosok Budapesten, a 3-as villamos vonalán.

Tarlós István főpolgármester a villamos ünnepélyes átadásán közölte, hogy az első CAF Urbos3 típusú villamos 13.00 órakor áll forgalomba.

Az új villamosflotta 35 rövidebb és 12 hosszabb járműből áll majd. A rövidebb, 34 méter hosszú villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között a jövőben közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd.

A Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények az 1-es villamos vonalán járnak majd. Ez a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamos a világon. Ez a villamos 345 embert utazhat egyszerre, és 81 ülőhellyel rendelkezik.

A főpolgármester közölte, az új villamosok belső kialakításukkal "maximálisan megfelelnek a modern kor valamennyi igényének": alacsonypadlósak és légkondicionáltak.

Az új villamosok forgalomba állításával fokozatosan kivonják a forgalomból a legöregebb, elavult járműveket - tette hozzá.

Közölte azt is, hogy felújított 3-as villamosvonalon 6 perccel csökkent a menetidő.

A főpolgármester kitért arra is, hogy a CAF-fal kötött szerződés lehetőséget teremt további 77 villamos beszerzésére. Újabb forrás felhasználásával összesen tehát 124 új villamos helyezhető üzembe 2020-ig Budapesten - mondta.

Tarlós István szólt arról is, hogy a fővárosi közösségi közlekedés az elmúlt években új erőre kapott. Ezek között említette a 4-es metró indulását, a jármű- és hálózatfejlesztéseket, a Futár-programot, valamint az elektronikus jegykiadó automaták bevezetését.

Elmondta, a mostani ciklusban kiépül majd a Baross tér és Újpalota közötti, továbbá a Külső Bécsi úti villamosvonal.

A Széll Kálmán tér felújítása kapcsán Tarlós István szólt arról, hogy a rekonstrukció 2016 első felében biztosan befejeződik. A tér új arculatot kap, megújul a vágányszerkezet, közelebb kerülnek egymáshoz a megállók és akadálymentessé válik a terület. Az egységes kortárs építészeti megoldásokkal pedig egy élhetőbb közösség tér jön létre - mondta.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi önkormányzat megbízásából 2014 februárjában indított nyílt közbeszerzési eljárást összesen 47 alacsonypadlós villamos gyártására.

A 3-as villamosvonalon csütörtöktől a régi villamosok mellett egyelőre két új, rövidebb CAF villamos közlekedik menetrendszerűen. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.