Masszív korrupciótól féltik a katolikus szenteket

Új szabályozásokat vezet be Ferenc pápa, miután visszaélésekről röppentek fel híreka vatikáni szentté avatás folyamatában .    

Mostanában két esetben is felmerült, hogy hatalmas összegeket kapnak azok a hivatali személyek, akik a szentjelöltek életútját és egy-egy jelölt által véghezvitt csodákat vizsgálják. Azt ugyanakkor, hogy ezeket a pénzeket hogyan költik el, igencsak kevéssé tudják ellenőrizni - írja a BBC.

A katolikus egyházfő, Ferenc a pápasága alatt elsődleges fontossággal kezelte a korrupció-ellenes küzdelem ügyét a Vatikánban. Az új rendelet szerint ezért független megbízott is ellenőrzi az érintett bankszámlákat, emellett minden lehetséges vizsgálat mellé egy adminisztrátort neveznek ki, akiknek minden adomány célját „lelkiismeretesen" tiszteletben kell tartania. Az adminisztrátornak minden kiadást és adományt folyamatosan vezetnie kell, éves költségvetést kell előkészítenie, munkáját pedig a helyi püspök vagy vallási felettese felügyeli. Az új szabályok előírják a mechanizmust is, miszerint a jelölteteket támogató adományozók fizetnek a Szentek Ügyeinek Kongregációja szolgáltatásaiért, a Vatikáni Iroda pedig a jelöltek felülvizsgálatáért felel.

Ferenc elsődleges fontosságúvá tette a korrupció elleni küzdelmet
Ferenc elsődleges fontosságúvá tette a korrupció elleni küzdelmet
Max Rossi / Reuters

A rendelet ugyanakkor nem írja elő pontosan, hogy az adományozók mennyi pénzt fordíthatnak az ügyre

Egy-egy szentjelölt átvilágítása magas költségekkel járhat a Vatikán számára egy-egy kandidátus megvizsgálása, ha sok utazás is szükséges hozzá, hogy vallomásokat gyűjtsenek róluk vagy életüket vizsgálják meg például abból a szempontból, hogy tettek-e már valaha csodákat.


Olasz újságírók nemrégi könyvei szerint ugyanakkor nem felügyelték, hogy a különböző adományokat hogyan költötték el és azt is felvetették, hogy a tehetősebb adományozók által támogatott jelöltek ügyében gyorsabban született döntés.. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.