Másodfokra megy a középiskolás gyilkosok ügye

A vádlottak után az ügyészség is bejelentette, hogy megfellebbezi a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítéletet - közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája.

Máté Kinga elmondta: a vádhatóság a nem jogerősen kiszabott 11 évnyi fegyháznál hosszabb szabadságvesztést kért arra a vádlottra, aki a vádirat és az ítélet megállapítása szerint őrködött az Anger-réti lőtér előtt, míg társai bent rálőttek a klubvezetőre és az egyik váratlanul belépő tagra, mindkettejük életét kioltva.

Emlékeztetett arra, hogy a lőtéren a két emberre tüzelő fiatalemberek 20-20 évnyi fegyházbüntetést kaptak. Mivel a tett elkövetése idején még nem töltötték be huszadik életévüket, ennél súlyosabb büntetéssel nem sújthatók.

A múlt pénteki ítélethirdetés után a vádlottak és védőik is jelezték: enyhítésért fellebbeznek. Az ügyész akkor három napi gondolkodási időt kért. A törvényszék első fokon 20-20 év fegyházbüntetésre ítélte Táncos Attilát és Végelbauer Rolandot előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen, társtettesként elkövetett emberölésért. Márkus Tamásra, aki a bűncselekmény idején a bejárat közelében őrködött és a bíróság szerint bűnsegédként vett részt az élet elleni cselekményekben, 11 év fegyházat szabott ki Németh Csaba tanácsa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.